Eladó a Matolcsy Ádám baráti köréhez köthető New York-i luxusapartman

Legfontosabb

2024. április 16. – 19:10

Másolás

Vágólapra másolva

Eladósorba került Manhattan egyik legfényűzőbb, egyedi luxusapartmanja – írta meg a Bloomberg. Az irányár 40 millió dollár, azaz kb. 15 milliárd forint, ez pedig az eszelősen magas ingatlanárairól ismert New Yorkban is kiemelkedőnek számít: 50 millióval már az év legdrágábban eladott lakásainak top 10-es listájára lehetett kerülni tavaly.

Az apartman 350 négyzetméteres, három hálószobás, egy hatalmas terasszal és medencével, az ikonikus Crown Building felhőkarcoló 18. emeletén, a milliárdosok utcájának is nevezett Ötvenhetedik utca és a Manhattan főutcájának számító Ötödik sugárút sarkán. Az út túloldalán a Trump-torony, az egyik irányban kétsaroknyira a Central Park, a másikban tíz perc sétára a legendás Rockefeller Center. Nem véletlen, hogy még az egyik legnagyobb amerikai üzleti lap számára is hírértékű volt az eladása.

A cikk megjegyzi, hogy az apartmant két éve, 2022 nyarán vette meg a mostani tulajdonosa 34,5 millió dollárért. Az ő kiléte nem ismert, egy Amerikában bejegyzett, de magyarországi címmel is rendelkező cég kötötte a szerződést a nevében. Ez pedig (plusz a lakás összes adata) egy az egyben köszön vissza abból a sztoriból, ami 2022 végén körbejárta a magyar sajtót, és egy bonyolult céghálón keresztül a jegybankelnök Matolcsy György fia, Matolcsy Ádám baráti körével kötötte össze a luxusapartman megvásárlását (érdemes a részletekért a 444 cikkét elolvasni). Gyakorlatilag biztos, hogy ugyanezt a luxuslakást kínálja most a gazdája eladásra. Érdekes egybeesés, hogy Matolcsy Ádám néhány hete azzal utasította el a Partizán interjúkérését, hogy már két éve külföldön él.

A Crown Building Manhattan egyik klasszikus, régi felhőkarcolója, 1921-ben épült, pár éve újították fel teljesen. Az alsó 14 emeletét az Aman luxushotel, plusz annak éttermei és wellnessrészlege foglalja el (itt a szobaárak nagyjából egymillió forintnál kezdődnek éjszakánként), a felső 15 emeleten pedig lakások vannak, összesen 22 darab – emeletenként általában egy vagy kettő. A lakók használhatják a hotel összes szolgáltatását, plusz beléphetnek az Aman exkluzív, privát klubjába is – ahova amúgy 200 ezer dollár a felvételi díj és 15 ezer az éves tagdíj (74, illetve 5,5 millió forint).

A Crown Building 18A apartman terasza és privát medencéje, plusz a kilátás a Central Parkra – Fotó: Aman Resorts
A Crown Building 18A apartman terasza és privát medencéje, plusz a kilátás a Central Parkra – Fotó: Aman Resorts

A felhőkarcoló felújítása után 2018-ban adták át az újonnan épített apartmanokat, ezek közül az utolsó kettő, még üresen álló most márciusban kelt el (ebből az egyik egy teljes emeletet elfoglaló luxuslakás volt, 49 millió dolláros áron). A Matolcsy-körhöz köthető lakás az első az épületben, amit a tulajdonosa továbbértékesít. A Bloomberg információi szerint a tulaj már korábban is felajánlotta a felhőkarcoló saját salescsapatának 47 millió dolláros áron, de nem járt sikerrel. A mostani, 40 millió dolláros irányár egyébként kicsit több mint 40 millió forintos négyzetméterárat jelent.

A tulajdonos a 2022-es vételárhoz képest 5,5 millió dollárral drágábban kínálja most a lakást. Itt persze némi bizonytalanságot ad, hogy nem tudjuk, pontosan mikor és milyen forintárfolyam mellett történt a 2022-es vásárlás, de ha összejön az üzlet, azzal a tulajdonos elég nagyot kaszál, mert ez mai árfolyamon számolva kétmilliárd forint hasznot jelent.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!