Az első negyedévben elérte majdnem a teljes éves hiánycélt a költségvetési hiány

2024. április 9. – 14:15

Másolás

Vágólapra másolva

617 milliárd forintos hiánnyal zárt márciusban a költségvetés – derül ki a Pénzügyminisztérium előzetes adatközléséből. Az év első negyedévében az összesített deficit 2321 milliárd forint, ami a tavaly tavasszal tervezett hiány 92 százalékát is meghaladja, írja a Portfolio.

Az már korábban kiderült, hogy a kormány kénytelen lesz felülvizsgálni az idei költségvetést, plusz 1500 milliárdot kell előteremtenie. Az új finanszírozási tervet múlt héten adta ki az Államadósság-kezelő Központ, ami így szedné össze a hiányzó pénzt:

  • 2372 milliárd forintról 2981 milliárd forintra növelik az intézményi forintkötvények kibocsátásának mennyiségét, ami plusz 609 milliárd forintot jelent;
  • a diszkont kincstárjegyek állományát nem csökkentik olyan ütemben, ahogy korábban tervezték, így a tervezett állomány év végére 924 milliárd forint helyett 1573 milliárd forint lesz, ez plusz 649 milliárd forinttal több;
  • 2398 milliárd forintnyi helyett 2619 milliárd forintnyi devizakötvényt bocsátanak ki, ami 222 milliárd forinttal több;
  • forintos lakossági állampapírból viszont a tervezett 4298 milliárd forint helyett csak 4064 milliárd forintnyit bocsátanak majd ki.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!