Már egymillió felett a téglalakások négyzetméterára Budapesten

2024. március 23. – 12:26

Másolás

Vágólapra másolva

2024 első két hónapjában a budapesti téglalakások átlagos négyzetméterára már egymillió forint fölé emelkedett, írja elemzésében a Duna House. Az ingatlanközvetítő cég adatai szerint a használt téglaépítésű lakások átlagos négyzetméterára a fővárosi kerületekben 558 ezer és 1,3 millió forint között volt az első két hónap tranzakciói alapján.

A fővárosi lakásvásárlók átlagosan 56,5 millió forintot fordítottak használt téglalakásra 2024. első két hónapjának értékesítési adatai alapján. A kerületek többségében akár már 40 millió forint is elég volt egy élhető alapterületű, 40 négyzetméter körüli lakás megszerzéséhez, írja a Duna House.

Budapest legmegfizethetőbb kerülete az idei évben eladott téglalakások adatai alapján a XIX. kerület, ahol 558 ezer forint volt az átlagos négyzetméterár. Az I. kerületben volt a legmagasabb az átlagos négyzetméterár, 1,3 millió forint, tehát több, mint 2,5-szeres a különbség a legolcsóbb és a legdrágább budapesti kerület átlagos négyzetméterára között.

2022-ben a XX., tavaly a XXI. kerület volt a legolcsóbb. Idén a XIX., a XXIII., valamint a XX. és a XXI. volt a legmegfizethetőbb, 558-602 ezer forint közötti négyzetméterárral. A legdrágább kerületek sorrendjében a második helyet a XI. kerület szerezte meg 1,2 millió forinttal, a legdrágább pesti kerület a XIII. volt, 1,1 millió forintos átlagos négyzetméterárral.

A Duna House elemzési vezetője, Benedikt Károly a gazdasági helyzet javulásánal, a csökkenő kamatpályának és a megújult állami támogatásoknak tudja be a fordulatot. Budapest kerületeiben fokozódó kereslet mellett megindult a tranzakciószámok emelkedése is, ami a későbbiekben várhatóan jelentős hatással lesz az árak alakulására is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!