Pert indított az Apple ellen az amerikai kormány

2024. március 21. – 17:25

Másolás

Vágólapra másolva

Trösztellenes pert indított az Apple ellen az amerikai igazságügyi minisztérium, amiért a tárca szerint a techóriás illegálisan korlátozta a versenyt az okostelefonos alkalmazások piacán azzal, hogy elzárta a hardverjét és szoftverjét más cégek elől. A perirat szerint, amit New Jersey szövetségi bíróságán nyújtottak be, az Apple az iPhone feletti kontrollt kihasználva tartja ellenőrzése alatt az okostelefonok piacát, amelyen így, illegális eszközökkel monopolpozíciót épített ki.

Az amerikai kormány már január óta tervezi, hogy pert indít a világ jelenleg legértékesebb tőzsdei cége ellen. Nem az Apple az egyetlen techcég, amelynek piaci viselkedését közelebbről is vizsgálják, 2023-ban a kormány pert indított a Google ellen, amely a vád szerint a keresőmotorok piacán él vissza hatalmával, a versenyszabályozásért és fogyasztóvédelemért felelős Szövetségi Kereskedelmi Bizottság (Federal Trade Commission) pedig a Facebook anyacége, a Meta, valamint az Amazon ellen készít elő hasonló pereket.

Az Apple esetében a kormány fő problémája az, hogy a cég nem engedi, hogy az alkalmazásokat fejlesztő versenytársak hozzáférjenek az olyan szolgáltatásokhoz, mint az iMessage vagy a Siri, és nem teszi a telefonjait kompatibilissé és összeköthetővé a nem Apple eszközökkel. Az Apple-lel ezen a piacon versengő Google egyik vezetőjének megfogalmazása szerint az Apple egy „zárt kertet” alakított ki az eszközeiből és alkalmazásaiból, ahová más cégek nem juthatnak be, emiatt viszont az Apple ügyfelei rosszul járnak.

Az Apple például megakadályozta, hogy a Beeper nevű üzenetküldő alkalmazás hozzáférjen az iMessage alkalmazáshoz, ezzel lehetővé téve, hogy a Beeperen iPhone-t és androidos telefonokat használó felhasználók üzenjenek egymásnak. Hasonlóan járt a Tile bluetooth-os nyomkövető eszközt gyártó cég is, amely az Apple Airtag nevű szolgáltatásával szerette volna fölvenni a versenyt. Mindkét eszköz kulcsra és hasonlókra tehető nyomkövető, amivel a telefonunkon látjuk, hogy hagytunk valamit, de a Tile valami okból nem volt alkalmazható az Apple eszközein. Mindkét cég versenyjogi visszaéléssel vádolta az Apple-t, és tárgyaltak is az igazságügyi minisztérium képviselőivel. (Guardian)

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!