A jegybank 28,5 millió forintra bírságolta az MFB-t

2024. március 12. – 12:19

Másolás

Vágólapra másolva

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 28,5 millió forint bírságot szabott ki az MFB Bankra a vállalatirányítás, hitelkockázat, modellalapú értékvesztés módszertana, tőkemegfelelés, illetve az IT-biztonság terén megállapított hiányosságok miatt – írja közleményében az MNB.

A vizsgálat során sok szabálysértést megállapítottak, többek között:

  • nem megfelelően alakították ki a kiszervezett tevékenységekkel foglalkozó szervezetét, és annak feladatait helytelenül rögzítették a szervezeti és működési szabályzatában;
  • az intézkedéseket, amiket megígértek, nem minden esetben hajtották végre határidőben, és ennek kikényszerítésére a terület nem kapta meg a szükséges segítséget a bank felügyelő bizottságától;
  • nem az előírások szerint végezték az ügyfélcsoport-összerendeléseket, nem volt önálló ügyfélcsoport-képzési szabályzata, vállalati (ügyfél)minősítő rendszerében pedig módszertani hibákat követett el;
  • a fedezetnyilvántartó alaprendszer pontatlan képet adott a zálogjoggal terhelt fedezetek értékéről, valamint az ingóságok fedezeti felosztása sem működött megfelelően.

A jegybank nemcsak bírságot szabott ki, hanem határidőre megszabta a hiányosságok kijavítását és pótlását is.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!