Ránk omló nyugdíjrendszer és az országot uraló néhány cég – 6 ábra az OECD Magyarország-jelentéséből

Megjelent a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, alias OECD 2024-es jelentése Magyarország gazdaságáról. A közel 150 oldalas elemzés a magyar gazdaságba és az azt meghatározó gazdaságpolitikába végez mélyfúrást, valamint policy-javaslatokkal szolgál a kormány számára. A tanulmányból kiválasztottunk hat nagyon érdekes ábrát, amelyek jól mutatják, milyen problémákat és lehetőségeket lát a magyar gazdaságban a nemzetközi szervezet.

Miért volt akkora a magyar infláció?

Az OECD alapvetően optimista a magyar gazdaság rövid távú kilátásaival kapcsolatban, még ha komoly kockázatokat is említ, amire oda kell figyelnie és amiket kezelnie kell a magyar kormánynak. A szervezet előrejelzése szerint a magyar GDP a tavalyi 0,9 százalékos visszaesés után idén 2,4, jövőre pedig 2,8 százalékkal növekedhet, míg a 2023-ban 17,1 százalékos infláció idén 3,9 százalékra, 2025-ben pedig 3,4 százalékra csökkenhet.

A jelentés egyik első érdekes megállapítása arról szól, hogy miért is volt Magyarországon ilyen magas az infláció. A koronavírus utáni megnövekedett kereslet és széttöredezett értékláncok miatt világszerte elszabadultak az árak, amit csak tetézett az Európában az Ukrajna orosz inváziója előtt és alatt tapasztalt energiaválság.

Az OECD megállapítása szerint viszont Magyarországon az élelmiszerárak miatt volt jóval durvább az infláció, mint bárhol máshol az EU-ban. Az alábbi ábra bal oldalán a magyar infláció összetevői láthatók, a jobb oldalon pedig ugyanezek a részinflációkból látható Csehország, Szlovákia és Lengyelország súlyozatlan átlaga. Amint látható, az energia (lila) és szolgáltatások (kék) árai nagyjából hasonló arányban növekedtek Magyarországon, mint a többi visegrádi országban, az élelmiszer-infláció (narancssárga) viszont nálunk már 2022 elejétől sokkal jelentősebb volt.

Az élelmiszerár-emelkedés uniós szinten is kiugró, 2019 és 2022 között a mezőgazdasági termékek ára az EU-ban 45 százalékkal, Magyarországon viszont 120 százalékkal emelkedtek.

Ennek több oka is lehet, részben magyarázhatja ezt az euróval szemben gyengülő forintárfolyam (25 százalékos gyengülés 2019 és 2022 között), de az is, hogy a feldolgozóiparban növekvő profitmarzs megemelte a műtrágyák, tápok és hasonló, termeléshez szükséges inputok árai. Arra viszont az OECD nem talált erős bizonyítékokat, hogy az élelmiszerek ára azért nőtt volna, mert a termelők vagy a kereskedők többet kerestek volna az emelésen. Ehhez képest a kormány leginkább a kereskedőkön szereti leverni az áremelkedést extra adók és szabályozások formájában.

Valamit kezdeni kell a nyugdíjakkal

Az OECD megállapítása szerint a növekedést hosszabb és rövidebb távon is sok tényező fenyegetheti. Egyrészt elég sok cég megy tönkre az országban, ami miatt növekedhetnek a nem teljesítő vállalati hitelek, amit először a bankok éreznének meg, a bankok hitelezési kedvének romlásával pedig az egész gazdaság. Emellett az uniós források további késlekedése is komoly kockázat, ahogy az is, ha a kormány és a jegybank gazdaságpolitikája nem tudja megfelelő ütemben csökkenteni az inflációt.

A jelentés szerint az MNB jó úton jár a kamatcsökkentéssel, de azt óvatosan és fokozatosan kell folytatnia. A kormánynak pedig ezzel párhuzamosan szorosabban kellene fognia a költségvetést, hogy a maga részéről is csökkentse az inflációt (érdemes ezt összevetni Orbán Viktor és Nagy Márton beszédeivel, amelyek szerint lényegében a kormány törte le az inflációt).

Nemcsak az áremelkedés miatt kellene viszont jobban odafigyelnie a kormánynak a költségvetési hiányra, hanem azért is, mert magyar társadalom elöregedése egyre nagyobb problémát okoz majd az államkasszának. A magyar népesség 20 százaléka idősebb 65 évnél, és 14,4 százaléka van 15 év alatt, míg az OECD-országok átlagában 18 százalék és 17,2 százalék ez az arány.

Ráadásul míg az OECD országokban átlagosan a népesség 13,2 százalékát adták ki a bevándorlók 2020-ban, nálunk egy csak 6 százalék, valószínűleg nem kis részben a kormány bevándorlásellenes politikája miatt. Mindez pedig az OECD jelentésének talán leghosszabb időtávot felölelő és legsötétebb jövőképet festő ábrája szerint azt jelenti, hogy

ha nem változik hamarosan valami, akkor a nyugdíjkiadások miatt az államadósság 14 év múlva, 2038-ra elérik majd a magyar GDP 100, 2060-ra pedig a 200 százalékát.

Az ábra három forgatókönyvet vázol fel. A piros vonal azt jelzi, mi lesz az államadóssággal, ha a kormány nem tesz semmit azért, hogy az öregedés miatti kiadásait csökkentse, például nem változtat a nyugdíjrendszeren. A kék vonal egy olyan forgatókönyvet vázol fel, ahol a kormány 2024-től lényegében nem hagyja, hogy nőjön a költségvetési hiány, a zöld pedig azt, ha a kormány nemcsak hogy nem engedi a költségvetési hiányt, de minden évben többletet ér el, vagyis több bevétele van, mint kiadása.

Az OECD szerint ahhoz, hogy fenntartható legyen a költségvetés hosszabb távon, vagy emelni kell a nyugdíjkorhatárt, szigorítani kell a jogosultságokat, vagy el kell érni, hogy többen vagy többet fizessenek a nyugdíjkasszába.

Lemaradó termelékenység

Az öregedő népesség mellett az egy főre eső GDP növekedés növekedés megőrzése érdekében nagyon fontos lenne, hogy a magyar munkaerő termelékenysége folyamatosan növekedjen, ebben viszont az OECD jelentése szerint a 2000-es évek közepe óta sajnálatos fordulat állt be.

Addig folyamatosan növekedett a magyar dolgozók termelékenysége, a 2008-2009-es gazdasági válság alatt és után viszont megfordult a folyamat, és csak 2016-17 körül kezdett el ismét növekedni.

A magyar dolgozók termelékenysége (ami alatt az OECD egy dolgozó munkaórájára leosztott hozzáadott értéket ért) csak 2022-ben érte el a 2010 előtti értékét a G7-országok termelékenységéhez képest. A következő ábrán a vastag piros vonal mutatja ezt a folyamatot. A többi vonal pedig azt jelzi, hogy ebben az időszakban a többi visegrádi országban viszont nem lassult a munka termelékenységének növekedése, így pedig 2015 óra Csehország, Lengyelország és Szlovákia is lehagyott minket.

A termelékenységet Magyarországon az is rontja az OECD jelentése szerint, hogy nem elég erős a verseny a gazdaságban, egy-egy vállalat dominál több szektorban. Ezek a versenyre nem kényszerített óriások (gyakran állami cégek) keveset fektetnek kutatás-fejlesztésbe és a szolgáltatásaik, termékeik javításába, ez pedig nem segíti a termelékenység növekedését. A piacokra ráadásul nehéz újoncként belépni, így mindez kevés eséllyel változik. Az OECD ábrája szerint az összes tagország közül Magyarországra a legjellemzőbb, hogy néhány cég dominálja a piacot:

Esélyegyenlőtlenségek

A nemzetközi szervezet jelentése külön fejezetben foglalkozik az egyenlőtlenségek kérdésével és azok potenciális megoldásával. Az OECD szerint Magyarországon más országokhoz képest nem olyan nagyok a társadalmi egyenlőtlenségek, az esélyegyenlőséggel viszont nagyon komoly problémák vannak. Aki például szegénynek születik Magyarországon,

az nemcsak, hogy nagy eséllyel szegényen fog meghalni, de a gyerekei, az unokái, és még azoknak az unokái is valószínűleg a legszegényebbek közé tartoznak majd.

Az alábbi ábra azt mutatja, hogy egy országban hány generációba telik, hogy egy, a társadalom legszegényebb tizedébe tartozó ember leszármazottai elérjék az országban átlagos jövedelmi szintet. Dániában és Norvégiában ez mindössze két generációba telik, az OECD átlaga kicsit több, mint négy generáció, Magyarországon viszont hat generáció születik és hal meg, mire a hetedik eléri az átlagos jövedelmet.

Ez részben az oktatási rendszernek tudható be. A PISA-felmérésen a magyar diákok az OECD átlagához közel teljesítenek, de a jelentés szerint a teljesítményüket nagyban meghatározza a szociális hátterük, a tehetősebb családokból származó gyerekek például 30 százalékkal jobban teljesítenek a matematika-felméréseken, mint szegényebb társaik. Vagyis a magyar oktatási rendszer nem segíti a társadalmi mobilitást, inkább bebetonozza, mint csökkentené a társadalmi különbségeket.

De nemcsak az oktatási rendszer segít fenntartani a társadalmi különbségeket, az elvileg ezek csökkentésére leginkább alkalmas állami támogatások is ugyanígy működnek Magyarországon. Utolsó kiválasztott ábránk szerint ugyanis Magyarországon a jóléti juttatásoknak kicsivel nagyobb arányát kapják a társadalom leggazdagabb ötösébe tartozók, mint a legszegényebb ötödében lévők. Az ábrán a kék (Magyarország esetében piros) oszlop mutatja, hogy a gyerekek után járó támogatásokat, munkanélküli ellátást, lakhatási támogatásokat és nyugdíjakat is magukba foglaló támogatások hány százaléka jut a legszegényebbeknek, a háromszög pedig azt mutatja, hogy mennyi jut ezekből a leggazdagabbaknak.

Ha a magyar kormány aktívan csökkenteni szeretné a társadalmi egyenlőtlenségeket, ahogy teszi mondjuk a legmagasabb kék oszlopokkal reprezentált finn, holland vagy ausztrál kormány, akkor az állami támogatások sokkal nagyobb arányban kerülnének az anyagilag rászoruló családokhoz, míg a tehetősebbek, akik magas jövedelmük miatt nem igazán szorulnak segítségre, alig kapnak pénzt az államtól. A legtöbb magyarországi támogatás, köztük a családtámogatás eszközei nem rászorultsági, hanem állampolgári alapon járnak, vagyis az is ugyanannyit kap, akinek nincs rá szüksége, mint az, akinek nagyon is lenne.

Az OECD szerint a támogatások jobb célzása pedig azért lenne fontos, mert az állam így hatékonyabban tudná elkölteni a forrásait, vagyis kevesebb pénzből tudná fenntartani a mostani, relatíve egyenlő rendszert, relatíve kis szegénységet (a szegények aránya nálunk a második legalacsonyabb az EU-ban a jelentés szerint), sőt, még hatékonyabban emelhetné ki a szegénységből a generációk óta ott ragadt népességet.