Miniszter, kubikos, író – megjelent a lista, milyen munkakörökre nem hívhatnak be vendégmunkásokat

2024. március 1. – 04:39

Másolás

Vágólapra másolva

Csütörtök éjjel, a nagy pedofilellenes felbuzdulás közepette megjelent a Magyar Közlöny a vendégmunkások behozataláról szóló törvény részleteivel. Ebben felsorolják, hogy milyen foglalkozásokban nem adható ki vendégmunkás-tartózkodási engedély.

A listát egy az egyben közöljük:

  • 0110 Fegyveres szervek felsőfokú képesítést igénylő foglalkozásai
  • 0210 Fegyveres szervek középfokú képesítést igénylő foglalkozásai
  • 0310 Fegyveres szervek középfokú képesítést nem igénylő foglalkozásai
  • 1110 Törvényhozó, miniszter, államtitkár
  • 1121 Országos és területi közigazgatás, igazságszolgáltatás vezetője
  • 1122 Helyi önkormányzat választott vezetője
  • 1123 Helyi önkormányzat kinevezett vezetője
  • 1131 Társadalmi (érdek-képviseleti) és egyéb szervezet vezetője
  • 1132 Egyházi vezető
  • 1210 Gazdasági, költségvetési szervezet vezetője (igazgató, elnök, ügyvezető igazgató)
  • 1311 Mezőgazdasági, erdészeti, halászati és vadászati tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1313 Építőipari tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1321 Szállítási, logisztikai és raktározási tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1323 Pénzintézeti tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1324 Szociális tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1325 Gyermekgondozási tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1326 Idősgondozási tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1327 Egészségügyi tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1328 Oktatási-nevelési tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1329 Egyéb szolgáltatást nyújtó egység vezetője
  • 1331 Szálláshely-szolgáltatási tevékenységet folytató egység vezetője 1332 Vendéglátó tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1334 Üzleti szolgáltatási tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1335 Kulturális tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1336 Sport- és rekreációs tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1339 Egyéb kereskedelmi, vendéglátó és hasonló szolgáltatási tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1412 Személyzeti vezető, humánpolitikai egység vezetője
  • 1413 Kutatási és fejlesztési tevékenységet folytató egység vezetője
  • 1414 Vállalati stratégiatervezési egység vezetője
  • 1416 Reklám-, pr- és egyéb kommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője
  • 2111 Bányamérnök
  • 2112 Kohó- és anyagmérnök
  • 2114 Fa- és könnyűipari mérnök
  • 2115 Építészmérnök 2116 Építőmérnök
  • 2117 Vegyészmérnök
  • 2118 Gépészmérnök
  • 2121 Villamosmérnök (energetikai mérnök)
  • 2122 Villamosmérnök (elektronikai mérnök)
  • 2123 Telekommunikációs mérnök
  • 2134 Település- és közlekedéstervező mérnök
  • 2135 Földmérő és térinformatikus
  • 2136 Grafikus és multimédia-tervező
  • 2139 Egyéb, máshova nem sorolható mérnök
  • 2141 Rendszerelemző (informatikai)
  • 2142 Szoftverfejlesztő
  • 2143 Hálózat- és multimédia-fejlesztő
  • 2144 Alkalmazásprogramozó
  • 2149 Egyéb szoftver- és alkalmazásfejlesztő, -elemző
  • 2151 Adatbázis-tervező és -üzemeltet
  • 2152 Rendszergazda
  • 2153 Számítógép-hálózati elemző, üzemeltető
  • 2159 Egyéb adatbázis- és hálózati elemző, üzemeltető
  • 2161 Fizikus
  • 2162 Csillagász
  • 2163 Meteorológus
  • 2164 Kémikus
  • 2165 Geológus
  • 2166 Matematikus
  • 2167 Biológus, botanikus, zoológus és rokon foglalkozású
  • 2168 Környezetfelmérő, -tanácsadó
  • 2169 Egyéb természettudományi foglalkozású
  • 2213 Fogorvos, fogszakorvos
  • 2214 Gyógyszerész, szakgyógyszerész
  • 2221 Környezet- és foglalkozás-egészségügyi foglalkozású
  • 2222 Optometrista
  • 2223 Dietetikus és táplálkozási tanácsadó
  • 2224 Gyógytornász
  • 2225 Védőnő
  • 2226 Mentőtiszt
  • 2227 Hallás- és beszédterapeuta
  • 2228 Alternatív gyógymódot alkalmazó
  • 2241 Állatorvos
  • 2242 Növényorvos (növényvédelmi szakértő)
  • 2311 Szociálpolitikus
  • 2312 Szociális munkás és tanácsadó
  • 2410 Egyetemi, főiskolai oktató, tanár
  • 2421 Középiskolai tanár
  • 2422 Középfokú nevelési-oktatási intézményi szakoktató, gyakorlati oktató
  • 2441 Gyógypedagógus
  • 2442 Konduktor
  • 2491 Pedagógiai szakértő, szaktanácsadó
  • 2492 Nyelvtanár (iskolarendszeren kívül)
  • 2494 Egyéb művészetek tanára (iskolarendszeren kívül)
  • 2499 Egyéb szakképzett oktató, nevelő 2
  • 512 Adótanácsadó, adószakértő
  • 2513 Könyvvizsgáló, könyvelő, könyvszakértő
  • 2521 Szervezetirányítási elemző, szervező
  • 2524 Képzési és személyzetfejlesztési szakértő
  • 2532 Pr-tevékenységet tervező, szervező
  • 2534 Informatikai és telekommunikációs technológiai termékek értékesítését tervező, szervező
  • 2611 Jogász, jogtanácsos
  • 2612 Ügyész
  • 2613 Bíró
  • 2614 Közjegyző
  • 2615 Ügyvéd
  • 2619 Egyéb jogi foglalkozású
  • 2621 Filozófus, politológus
  • 2622 Történész, régész
  • 2623 Néprajzkutató
  • 2624 Elemző közgazdász
  • 2625 Statisztikus
  • 2626 Szociológus, demográfus
  • 2628 Pszichológus
  • 3653 Társadalombiztosítási és segélyezési hatósági ügyintéző
  • 3654 Hatósági engedélyek kiadásával foglalkozó ügyintéző
  • 3655 Nyomozó 3656 Végrehajtó, adósságbehajtó
  • 3659 Egyéb hatósági ügyintéző
  • 3712 Segédrendező
  • 3713 Fényképész
  • 3714 Díszletező, díszítő
  • 3716 Lakberendező, dekoratőr
  • 3717 Kulturális intézményi szaktechnikus
  • 3722 Fitnesz- és rekreációs programok irányítója
  • 3730 Egyéb vallási foglalkozású
  • 4111 Titkár(nő)
  • 4113 Gépíró, szövegszerkesztő
  • 4122 Bérelszámoló
  • 4123 Pénzügyi, statisztikai, biztosítási adminisztrátor
  • 4129 Egyéb számviteli foglalkozású
  • 4131 Készlet- és anyagnyilvántartó
  • 4132 Szállítási, szállítmányozási nyilvántartó
  • 4133 Könyvtári, levéltári nyilvántartó
  • 4135 Postai szolgáltató (kézbesítő, válogató)
  • 4136 Iratkezelő, irattáros
  • 4211 Banki pénztáros
  • 4212 Szerencsejáték-szervező
  • 4213 Zálogházi ügyintéző és pénzkölcsönző
  • 4221 Utazásszervező, tanácsadó
  • 4223 Szállodai recepciós
  • 4226 Lakossági kérdező, összeíró
  • 4227 Postai ügyfélkapcsolati foglalkozású
  • 5112 Vezető eladó
  • 5114 Kölcsönző
  • 5115 Piaci, utcai árus
  • 5116 Piaci, utcai étel- és italárus
  • 5121 Üzemanyagtöltő állomás kezelője
  • 5122 Áru- és divatbemutató
  • 5123 Telefonos (multimédiás) értékesítési ügynök
  • 5131 Vendéglős
  • 5219 Egyéb személyi szolgáltatási foglalkozású
  • 5222 Segédápoló, műtőssegéd
  • 5231 Kalauz, menetjegyellenőr
  • 5233 Idegenvezető
  • 5241 Vezető takarító
  • 5242 Házvezető
  • 5243 Épületgondnok
  • 5251 Rendőr
  • 5252 Tűzoltó
  • 5253 Büntetés-véghajtási őr
  • 5255 Természetvédelmi őr
  • 5256 Közterület-felügyelő
  • 5259 Egyéb személy- és vagyonvédelmi foglalkozású
  • 5291 Járművezető-oktató
  • 5292 Hobbiállat-gondozó, -kozmetikus
  • 5293 Temetkezési foglalkozású
  • 5299 Egyéb, máshova nem sorolható szolgáltatási foglalkozás
  • 6111 Szántóföldinövény-termesztő
  • 6112 Bionövény-termesztő
  • 6113 Zöldségtermesztő
  • 6114 Szőlő-, gyümölcstermesztő
  • 6116 Gyógynövénytermesztő
  • 6123 Méhész
  • 6124 Kisállattartó és -tenyésztő
  • 6130 Vegyes profilú gazdálkodó
  • 6211 Erdészeti foglalkozású
  • 6212 Fakitermelő (favágó)
  • 6220 Vadgazdálkodási foglalkozású
  • 6230 Halászati foglalkozású
  • 7115 Borász és egyéb szeszesital-gyártó, szikvízkészítő
  • 7211 Szabásminta-készítő
  • 7213 Kalapos, kesztyűs
  • 7214 Szűcs, szőrmefestő
  • 7215 Tímár
  • 7216 Bőrdíszműves, bőröndös, bőrtermékkészítő, -javító
  • 7217 Cipész, cipőkészítő, -javító
  • 7221 Famegmunkáló
  • 7222 Faesztergályos
  • 7224 Kárpitos
  • 7225 Kádár, bognár
  • 7310 Fémöntőminta-készítő
  • 7322 Szerszámkészítő
  • 7324 Fémcsiszoló, köszörűs, szerszámköszörűs
  • 7326 Kovács
  • 7327 Festékszóró, fényező
  • 7328 Fém- és egyéb tartószerkezet-szerelő
  • 7332 Repülőgépmotor-karbantartó, -javító
  • 7335 Kerékpár-karbantartó, -javító
  • 7342 Informatikai és telekommunikációs berendezések műszerésze, javítója
  • 7343 Elektromoshálózat-szerelő, -javító
  • 7411 Címfestő
  • 7412 Ékszerkészítő, ötvös, drágakőcsiszoló
  • 7413 Keramikus
  • 7414 Üveggyártó
  • 7415 Hangszerkészítő
  • 7416 Szőr- és tollfeldolgozó
  • 7417 Nád- és fűzfeldolgozó, seprű- kefegyártó
  • 7418 Textilműves, hímző, csipkeverő
  • 7419 Egyéb kézműipari foglalkozású
  • 7420 Finommechanikai műszerész
  • 7523 Felvonószerelő
  • 7532 Tetőfedő
  • 7533 Épület-, építménybádogos
  • 7536 Kőfaragó, műköves
  • 7537 Kályha- és kandallóépítő
  • 7538 Üvegező
  • 7539 Egyéb építési szakipari foglalkozású ú
  • 7911 Ipari búvár
  • 7912 Ipari alpinista
  • 7913 Robbantómester
  • 7914 Kártevőirtó, gyomirtó
  • 7915 Kéményseprő, épületszerkezet-tisztító
  • 8112 Dohánygyártó gép kezelője
  • 8123 Bőrkikészítő és -feldolgozó gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó
  • 8124 Cipőgyártó gép kezelője és gyártósor mellett dolgozó
  • 8131 Kőolaj- és földgázfeldolgozó gép kezelője
  • 8137 Fotó- és mozgófilmlaboráns
  • 8141 Kerámiaipari terméket gyártó gép kezelője
  • 8142 Üveget és üvegterméket gyártó gép kezelője
  • 8143 Cement-, kő- és egyéb ásványianyag-feldolgozó gép kezelője
  • 8311 Szilárdásvány-kitermelő gép kezelője (szén, kő)
  • 8312 Kútfúró, mélyfúró gép kezelője (kőolaj, földgáz, víz)
  • 8321 Energetikai gép kezelője
  • 8322 Vízgazdálkodási gép kezelője
  • 8323 Kazángépkezelő
  • 8324 Sugármentesítő gép, berendezés kezelője
  • 8326 Mozigépész, vetítőgépész
  • 8327 Mosodai gép kezelője
  • 8411 Mozdonyvezető
  • 8412 Vasútijármű-vezetéshez kapcsoló foglalkozású
  • 8413 Villamosvezető
  • 8414 Metróvezető
  • 8415 Trolibuszvezető
  • 9113 Kézi mosó, vasaló
  • 9114 Járműtakarító
  • 9115 Ablaktisztító
  • 9211 Szemétgyűjtő, utcaseprő
  • 9212 Hulladékosztályozó
  • 9221 Pedálos vagy kézi hajtású gépek vezetője
  • 9222 Állati erővel vont jármű hajtója
  • 9232 Mérőóra-leolvasó és hasonló egyszerű foglalkozású
  • 9238 Parkolóőr
  • 9321 Kubikos
  • 9332 Egyszerű erdészeti, vadászati és halászati foglalkozás

Minden más foglalkozásba be lehet hozni vendégmunkásokat harmadik országokból.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!