A kormányhoz ültetne a kormány, avagy ingyenessé tennék a teherautós jogsit

2024. március 1. – 20:27

Másolás

Vágólapra másolva

Március 1-től ingyenes sofőrtanfolyamot biztosít a kormány azoknak, akik beszállnának a szállítmányozásba. A kormány Facebook-oldalán is meghirdette, hogy teherautóra, kamionra, buszra is lehet majd jogosítványt szerezni így, valamint a GKI-igazolvány költségeit is átvállalják. A feltétel legalább kétéves B kategóriás (személyautós) jogsi, egészségi alkalmasság és PÁV-határozat.

A Facebook-oldal az OFA Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft. weboldalára irányít, ahol elolvashatók a „Munkaerőhiány csökkentését célzó program a szállítmányozás és a személyszállítás területén” nevű program részletei. Azt írják, az előzetes tervek alapján több mint ezren szerezhetnek jogsit. A programot a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból finanszírozzák, a támogatás vissza nem térítendő.

A cél, hogy a Magyarországon székhellyel, telephellyel rendelkező, árutovábbítási, áruszállítási vagy személyszállítási tevékenységet végző munkáltatók munkaerőhöz juthassanak. A programba állástalanokat, inaktív embereket és munkahelyváltáson gondolkodókat is várnak. Az elhelyezkedést is garantálják legalább 12 hónapon át. Attól függően, hogy valaki álláskereső-e, 20-30 százalék önrészt is be kell először fizetnie, a 12 hónap munka leteltével téríti ezt meg az állam.

A programba munkáltatók jelentkezését is várják. A képzések megvalósításának határideje 2025. augusztus 31., a foglalkoztatási időszak vége 2026. szeptember 30. A jelentkezési határidő 2024. március 31.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!