Economist: A fizetésekhez képest Európában Budapesten a legdrágább lakást bérelni

2024. február 21. – 20:20

Másolás

Vágólapra másolva

Budapesten a legmagasabbak az albérletárak az átlagjövedelemhez viszonyítva – számolta ki az Economist.

Az újság 35 nagyváros albérletárait hasonlította össze Londontól Ankaráig. Budapest után egy kicsivel lemaradva Prága és Lisszabon következett. A lap szerint ezekben a városokban olyan nehéz egyedül megfizetni a lakásbérlést, mintha New Yorkban lennénk. Az is közrejátszott az eredményben, hogy a hatalmas tavalyi infláció után 2022-ről 2023-ra 19 százalékkal nőttek az albérletárak Budapesten.

A béreket figyelmen kívül hagyva már más a helyzet: London és Genf állt az első helyen, ezekben a városokban ráadásul csak az ingatlanok egy százaléka volt kiadatlan. A lap úgy számolt, hogy ha csak a fizetésünk 30 százalékát szeretnénk lakhatásra költeni, ezekben a városokban közel évi 34 millió forint jövedelemre lenne szükségünk egy egyszobás lakás bérlésére. A legolcsóbb város Ankara volt, ahol egy 6,5 millió forintos éves fizetés elég volt ahhoz, hogy annak harminc százalékából kijöjjön az albérletünk ára.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!