Kitört a pesti lottóláz, mindenki őrülten szelvényt ráz
2024. február 1. – 10:27
Érezhetően fellendült a keleti és a déli határnál lévő lottózók forgalma amiatt, hogy fél éve halmozódik az ötös lottó főnyereménye, írja a Világgazdaság. Ha valaki mind az öt számot eltalálja a szombati sorsoláson, akkor 5,6 milliárd forint ütheti a markát. Ez a játék történetének második legnagyobb nyereménye.
A lap szerint a szerb határ közelében lévő Bácsalmás térségéből jelezték, hogy nemcsak a törzsvásárlók jönnek át játszani, hanem mások is. A román és ukrán határ mellett a határon túli vásárlók száma és a vásárlások összege is megugrott. A határ menti értékesítők beszámolója szerint több mezőn is ikszelnek azok, akik átjönnek.
A Szerencsejáték Zrt. korábbi tájékoztatása szerint az ötös lottón tavaly júliusban született telitalálat. Huszonöt hét alatt az öt nyerőszám között már 9 szám került be háromszor, így a 2, 4, 17, 32, 56, 74, 75, 77 és 89 is a szerencsések között szerepelt, de a halmozódás legszerencsésebb száma a 3-as, amit már négyszer is kisorsoltak.
Ugyanebben az időszakban azonban több olyan szám is volt, amit még egyszer sem húztak ki, ilyen például a 11-es, a 21-es, a 31-es, az 57-es, az 58-as vagy éppen az 59-es.
A halmozódás ideje alatt már 809 nyertes volt egy nyerőszámra a telitalálatostól, és 626-an válthatták milliókra négytalálatosukat, köztük pedig harmincegy olyan szerencsés született, aki négymillió forintot is meghaladó összegnek örülhetett.