Eljárást indított a GVH a Wizz Airrel szemben

2024. január 31. – 10:22

Másolás

Vágólapra másolva

Eljárást indított a Wizz Airrel szemben a Gazdasági Versenyhivatal, mert azt valószínűsíti, hogy a fapados légitársaság fontos információkat hallgatott el az utasok elől. A GVH közleménye szerint a hivatal észlelte, hogy a Wizz Air 2022. december és 2023. május között a honlapján elhallgatta azt, hogy a retúrjeggyel rendelkező, és visszafelé utazó utasok az ingyenes online utasfelvételt a telefonjuk böngészőjéből megnyitva, a honlap mobilnézetének sajátosságai miatt nem tudják elvégezni, ezért az érintett fogyasztóknak később 40 euró reptéri utasfelvételi díjat kellett fizetniük.

A közleményben azt írja a GVH, hogy korábban vizsgálta már azt, hogy a légitársaságok használnak-e úgynevezett sötét mintázatokat a jegyeladási és reklámgyakorlatuk során, most pedig ismét felhívta a figyelmüket arra, hogy a jegyeladással kapcsolatos információikat mindig átláthatóan tegyék közzé.

A Wizz Air szerdán kora délután közleményt adott ki, amiben azt írták, hogy már korábban elhárították azt a technikai problémát, ami miatt a vizsgálat most elindult.

„A Wizz Air mindent megtesz utasai transzparens tájékoztatása és szolgáltatásai folyamatos fejlesztése érdekében. A légitársaság az említett technikai problémát már jóval korábban elhárította, amelyről a GVH-t is tájékoztatta. A most indított vizsgálat sikeres lefolytatásához is mindenben segíti a Gazdasági Versenyhivatal munkáját a Wizz Air” – közölte a légitársaság.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!