A Spar a mesterséges intelligencia segítségével csökkentené az élelmiszer-pazarlást
A Spar januártól mesterséges intelligenciát használ a termékek eladásának optimalizálására – írja a Vg.
A kereskedő a Too Good To Go dán vállalat algoritmusával többek között mérni fogja a vásárlói magatartást, és figyelembe veszi a szezonalitást, amelyek alapján megbecsüli, hogy a termékeket milyen valószínűséggel vásárolják meg. Amikor pedig adott termék fogyaszthatósági idejének lejárata közeledik, a mesterséges intelligencia javaslatot tesz a cég szempontjából optimális kedvezmény mértékére.
A mesterséges intelligencia segítségével az élelmiszerlánc csökkenteni tudja a veszteséget a gyorsan lejáró, romlandó árucikkeken. Ez egyrészt takarékossági szempontból is jó, másrészt a dolgozóknak is kevesebb időt kell tölteniük a termékek leárazásával.
A cég szerint a szoftverük használata mellett a bolti dolgozóknak a termékek legfeljebb hét százalékát kell majd fizikailag ellenőrizniük. Ezzel jelentős időt spórolnak meg.