Márciustól 15,4 százalékkal emeli árait a Vodafone

2024. január 18. – 06:05

Másolás

Vágólapra másolva

„Tájékoztatunk, hogy a Vodafone Magyarország Zrt. Általános Szerződési Feltételeinek 5.6 pontjában foglalt díjkorrekciós mechanizmus alapján a publikus díjcsomagodhoz tartozó havi előfizetési díj 2024. március 1. napjától maximum 15,4 százalékkal automatikusan kiigazításra kerül” – tájékoztatja előfizetőit a Vodafone.

„A Vodafone Magyarország 2024-ben automatikusan életbe lépő, fogyasztói árindexen alapuló inflációkövető díjkorrekciója 22,01 százalékban kerülne megállapításra. Az elmúlt hónapokban bekövetkezett kedvező gazdasági változások, az inflációs ráta csökkenése miatt, és az ügyfelek anyagi terheinek mérséklése érdekében kedvezményt biztosítunk a díjkorrekció mértékét illetően.

Így 22,01 százalék helyett 15,4 százalékos díjkorrekciót fogunk alkalmazni 2024. március 1-től

a publikus tarifáinkat használó lakossági és üzleti ügyfelek havi előfizetési díjainak esetében” – írják. Az ÁSZF szerint január 1-jétől 90 naptári napon belül hajthatnák végre a díjkorrekciót, 2024-ben az emelést ezen perióduson belül a lehető legkésőbbi időpontra időzítették.

A Magyar Telekom szintén március 1-től 15 százalékkal emeli meg árait az éves inflációkövető díjkorrekció miatt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!