Tavaly már 2,5 millió vármegyei e-matrica fogyott

2024. január 18. – 11:46

Másolás

Vágólapra másolva

Két matricatípusról mondható el, hogy az elmúlt 5 év adatai alapján egyre többet adnak el belőle, ezek pedig az éves országos és vármegyei e-matricák, közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.)

Adataik szerint 2023-ban az éves országos úthasználati jogosultságból 651 ezer darab kelt el, mintegy 11 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Éves vármegyei e-matricából 2,6 millió darab fogyott a tavalyi évre, 9 százalékkal több, mint 2022-re. Az éves országos e-matricából magyar honosságú járművekre

  • 2019-re bő 410 ezer,
  • 2020-ra közel 441 ezer,
  • 2021-re mintegy 464 ezer,
  • 2022-re 525 ezer,
  • 2023-ra már közel 582 ezer darab fogyott.

Hasonló tendenciát látni az éves vármegyei e-matricák esetében is: a hazai járművekre ebből a matricatípusból

  • 2019-re 2 millió,
  • 2020-ra 2,1 millió,
  • 2021-re 2,2 millió,
  • 2022-re 2,3 millió,
  • 2023-ra pedig több mint 2,5 millió darabot vettek a közlekedők.

A többi matricatípus esetében a hazai vásárlások száma hullámzó volt az elmúlt 5 évben. A vármegyei jogosultságok körében a TOP 3 vármegye nem változott, a legtöbb ilyen jogosultságot, mintegy 1,3 millió darabot Pest vármegyére vették az úthasználók. Fejér vármegyére 325 ezer, Győr-Moson-Sopron vármegyére pedig 206 ezer darab vármegyei jogosultság kelt el. Míg a hazai közlekedők körében a Pest vármegyei matrica volt a legnépszerűbb, addig a külföldi úthasználók a Győr-Moson-Sopron vármegyére érvényes e-matricából vettek a legtöbbet.

A NÚSZ Zrt. adatai szerint az e-matrica-vásárlásokból mintegy 127,9 milliárd forint, a 3,5 tonna feletti tehergépjárművek úthasználata után befizetett e-útdíjból pedig 404 milliárd forint folyt be a hazai költségvetésbe a 2023. évben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!