Megjött a Brüsszeltől kizsarolt garancia, most már tényleg biztosan 32 százalékkal nő a tanárok átlagos fizetése

2024. január 10. – 16:43

Másolás

Vágólapra másolva

Szerdán megérkezett az Európai Bizottságtól az az írásos garancia, amelyhez a magyar kormány a tanárok, az óvópedagógusok és a szakképzésben oktatók fizetésemelését kötötte – jelentette ki Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter az MTI tudósítása szerint. Ezzel biztossá vált, hogy az oktatásban dolgozók idén januártól átlagosan 32,2 százalékos fizetésemelést kapnak, amit jövőre újabb jelentős emelés követ.

Gulyás megismételte a kormány korábbi ígéretét, amely szerint két ütemben a diplomás átlagbér 80 százalékára emelik a tanárok fizetését. A mostani emeléssel szerinte a diplomás átlagbér 71,8 százalékát éri el a pedagógusok átlagfizetése, a jövő évi 21 százalékos emeléssel eljutunk a 80 százalékos célig, amit utána a kormány fenn is akar majd tartani.

Az ügy előzménye, hogy az egymást követő Orbán-kormányok az elmúlt tíz évben alig emelték az oktatásban dolgozók fizetését, ami így messze elmaradt más ágazatoktól, és jelentős részben veszített értékéből az árakhoz képest. A kormány nagyon sokáig nem volt hajlandó érdemben rendezni a tanárok fizetéseit, a többi ágazattal szemben erre valamiért az EU-tól vártak pénzt.

Tavaly év végén sikerült megegyezni a kérdés rendezéséről, ennek megfelelően idénre 530 millió eurót (nagyjából 200 milliárd forintot) kaptunk a fizetésemelésre. Ezen kívül a kormány a fizetésemelésért cserébe egy olyan garanciát is kizsarolt az Európai Bizottságtól, amelynek tartalmát mi nem ismerjük. A magyar tanárok amúgy még az emeléssel együtt sem fognak annyit keresni, mint román kollégáik, amiről ebben a cikkünkben írtunk részletesen.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!