Akkor most mi van ma nyitva a boltok közül, és mi zárt be?

2023. december 24. – 06:50

Másolás

Vágólapra másolva

Évek óta téma Magyarországon, hogy ünnepnappá kellene nyilvánítani december 24-ét, ezt korábban többek között a Párbeszéd, mostanában pedig a Jobbik kezdeményezte, a kormánypártok viszont valamiért eddig soha nem támogatták az ötletet. Annak ellenére sem, hogy 2017-től munkaszüneti nappá nyilvánították a nagypénteket, amit sokkal kevesebben ünnepelnek.

Idén valami mégis változott a kérdésben: a legnagyobb üzletláncok egy része magától bejelentette, hogy a korábbi évek gyakorlatával szemben a dolgozóik érdekében zárva tartanak 24-én. Egy másik részük azonban inkább a nyitva tartás mellett döntött, amit motiválhatott az, hogy pénzt akarnak keresni, de az is, hogy nem akarják cserben hagyni a vásárlóikat a kétnapos zárvatartás előtt. Egyetlen kérdés van: hol lehet még vásárolni 24-én?

A kilenc nagy magyar üzletlánc közül zárva tart:

  • a Lidl,
  • a Penny;
  • a Spar (kivéve a bevásárlóközpontokat).

Délig nyitva tart:

  • az Aldi;
  • az Auchan;
  • a Tesco;
  • és a Metro.

A Coop és a CBA-üzletek maguk döntenek arról, hogy nyitva maradnak-e.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!