170 milliárd helyett 400 milliárd forintból építene meg egy 44 kilométeres autópályát a kormány

1204

Újraindítaná Lázár János a Zalaegerszeget az M7-essel összekötő M76-os autópálya tavaly felfüggesztett építését – írja a Világgazdaság. Van azonban egy meglepetés a beruházással kapcsolatban: míg annak költségét korábban 170 milliárd forintra becsülték, most Lázár már 400 milliárd forintos összegről beszélt.

Az M76-os autópálya a Balaton nyugati végénél válik el az M7-estől és a tervek szerint onnan vezetne el északnyugati irányba, Zalaegerszegre. A pálya első, Fenékpusztáig érő 8,6 kilométeres szakasza már korábban elkészült. A Fenékpuszta és Zalaegerszeg közötti 44 kilométeres szakaszra 2022 februárjában kiírták a közbeszerzést, júniusban azonban a beruházási stop miatt visszavonták azt.

Az újraindításról még nincs kormányhatározat, Lázár János vasárnap azonban arról beszélt, hogy szándék már van. Ha valóban 400 milliárd forintból valósul meg a 44 kilométeres beruházás, akkor

a 9,1 milliárdos kilométerenkénti árral ez lesz Magyarország messze legdrágább autópálya-építése.

A Vg szerint a rekordot eddig az M6-os autópálya tartja, amelyet kilométerenként 4,5 milliárd forintból építettek meg.

A 9,1 milliárd forintos kilométerenkénti ár annyira magas, hogy még a kormánypárti Világgazdaság sem hitte el, eredeti cikkükben felvetették, hogy a 400 milliárdos összegbe Lázár beleérthette az autópálya egy másik, további 30 kilométeres szakaszának megépítését is. Az Építési és Közlekedési Minisztérium szerint erről szó sincs, tényleg a 44 kilométeres szakaszért terveznek ennyit fizetni.

Azt, hogy miért drágult néhány év alatt 170 milliárdról 400 milliárdra az autópálya becsült költsége, nem magyarázták meg.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!