A kertészére hagyná vagyona felét az Hermès-vagyon egyik gyerektelen örököse

2023. december 15. – 16:22

Másolás

Vágólapra másolva

Hűséges kertészére és mindenesére hagyná tetemes vagyona felét az Hermès-vagyon egyik, gyermektelen örököse, jelentette a Business Insider. Nivolas Puech, aki a luxusmárka-alapító Thierry Hermès egyenesági leszármazottja. A 11,7 milliárd dollárra becsült vagyonával a világ 161. leggazdagabb emberének tartott Puech a Tribune de Genève jelentése szerint örökbe fogadná a beszámolókban meg nem nevezett, 51 éves marokkói férfit.

Puech-nek 5,7 százalékos tulajdoni hányada van az Hermèsben, ezzel ő a legnagyobb egyéni részvényese a cégnek. A mindenese, akit most örökbe fogadna, évtizedek óta szolgálja hűségesen. A szerencsés mindenes családos ember, nejével két gyereke van. A Tribune de Genève beszámolója szerint a házaspár és gyerekeik lényegében Puech egyetlen családja voltak, akikre gyermekeiként, a kertészére pedig fogadott fiaként szokott hivatkozni.

Puech már 2015-ben megajándékozta 1,5 millió euróval a családot, hogy szülőhazájukban villát vehessenek. A mindenes és családja azóta komoly földbirtokos is lett Puech-nek hála, termőföldjeik vannak Spanyolországban és Portugáliában, a svájci Montreux-ben pedig egy 4,5 millió eurósra becsült villájuk is van.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!