Továbbra sem pörög az építőipar, csak 0,1 százalékkal nőtt egy év alatt

2023. december 15. – 10:59

Másolás

Vágólapra másolva

Idén októberben az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 0,1 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 2,0 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 2,6 százalékkal csökkent – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,0 százalékkal magasabb volt a szeptemberinél.

Az építőipari ágazatok közül az épületek építésében 14,1, az egyéb építmények építésében 2,9 százalékkal nagyobb volt a termelés. A legnagyobb súlyú ágazat, a speciális szaképítés termelése 8,9 százalékkal visszaesett.

A megkötött új szerződések volumene 11,7 százalékkal csökkent, ezen belül az épületek építésére kötött szerződések volumene 9,3, az egyéb építmények építésére vonatkozó szerződéseké 13,9 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel korábbinál. Az építőipari vállalkozások október végi szerződésállományának volumene 31,0, ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződéseké 14,4, az egyéb építményekre vonatkozóké 42,5 százalékkal elmaradt az előző év azonos időszakitól.

Az év első tíz hónapjában az építőipari termelés 4,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – közölte a KSH.

Az építőiparban mára százmilliárdos forgalmú céggé vált Bayer Construct tulajdonosával nemrég készítettünk interjút, amelyben többek között az ágazat helyzetéről is beszélt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!