Visszahívják Patai Mihály tőzsdeelnököt

2023. november 20. – 16:33

Másolás

Vágólapra másolva

Visszahívják a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) igazgatótanácsának elnökét és egyik tagját – derül ki a hétfő délutáni, rendkívüli közgyűlést meghirdető levélből, amit a Portfolio vett észre. A közgyűlést december 21-én tartják, és egyetlen napirendi pontja van: az igazgatóság elnöke és tagja visszahívása és új igazgatósági tag és elnök megválasztása.

A tőzsde igazgatótanácsát Patai Mihály vezeti, a közleményből nem derül ki, mi állhat a visszahívása mögött. A Portfolio információi szerint ugyanakkor az ügy előzménye, hogy az elmúlt időszakban személyes ellentét alakult ki Matolcsy György MNB-elnök és Patai Mihály között. Ők korábban saját bevallásuk szerint kifejezetten jó viszonyban voltak. Azt még az egykori Népszabadság írta meg, hogy egy időben Matolcsy Patai vári luxuslakásában lakott. Az értesülést akkor Matolcsy nem tagadta, Patai viszont igen.

Az MNB a budapesti tőzsde 81,35 százalékos tulajdonosa.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!