Nem pörög a magyar ipar, 7,3 százalékkal maradt el a termelés az egy évvel korábbitól
2023. november 7. – 09:40
Szeptemberben az ipari termelés volumene 7,3 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól, munkanaphatástól megtisztítva a termelés 5,8 százalékkal csökkent, derül ki a KSH gyorstájékoztatójából. Az első becslés szerint a szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás augusztushoz mérten 1,2 százalékkal nőtt.
A tájékoztató szerint a leginkább a járműgyártás és a villamos berendezés gyártása bővült, de a feldolgozóipari alágak, köztük a számítógép, elektronikai, optikai termék, illetve az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártásában visszaesett a termelés volumene.
Az év első kilenc hónapjában az ipari termelés 4,9 százalékkal kisebb volt, mint 2022 azonos időszakában. Az ipari termelés szeptemberi részletes adatait november 13-án közli majd második becslése alapján a KSH.
Augusztusban 6 százalékkal maradt el a termelés az egy évvel korábbitól, erről itt írtunk.
A GFM szerint az elektromos autógyártás a húzóerő
Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár az MTI-ben kiadott közleményében azt írta, hogy továbbra is szárnyal a legnagyobb súllyal rendelkező járműgyártás és a villamos berendezések gyártása, szerinte ez jól mutatja, hogy az autóipar, az elektromos járműgyártás, illetve az ehhez kapcsolódó ökoszisztéma egyre inkább az export- és beruházásalapú magyar gazdaság húzóerejévé válik.
Az államtitkár azt írta, hogy a háború és a káros szankciók az egész unióban éreztetik hatásukat. A legfrissebb nemzetközi adatok szerint éves alapon Észtországban 11,9 százalékos, Írországban 27,3 százalékos, Szlovéniában 12,3 százalékos, míg az Európai Unió egészében 4,4 százalékosos mérséklődés volt látható.