Tordai Bence: Heteken belül feloldhatja a kormány a szélerőművek tilalmát, de koncesszióba adná az egészet

2023. október 31. – 23:28

Másolás

Vágólapra másolva

Heteken belül megegyezhet a kormány az Európai Bizottsággal a szélerőművek magyarországi tilalmának feloldásáról – állítja Tordai Bence Facebook-videójában. A Párbeszéd-Zöldek képviselője a parlament Gazdasági Bizottság Energetikai Albizottságának üléséről számolt be, ahol részt vett Alföldy-Boruss Márk, az Energetikai Minisztérium helyettes államtitkára.

Tordai szerint Alföldy-Boruss mondta, hogy közel a megállapodást, miközben nem cáfolta az értesülést, hogy a kormány koncesszióba adná ki a szélerőművek építését és működtetését.

A kormány egyébként egyszer már vállalta, hogy idén március 31-ig feloldja a szélerőművek telepítésének tilalmát, de ezt nem tartotta be. A szélerőművek építését az Orbán-kormány még 2016-ban lehetetlenítette el, erről itt írtunk bővebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!