Egy éve nem bírja összeszedni magát a német gazdaság

2023. október 30. – 15:28

Másolás

Vágólapra másolva

Ismét 0,1 százalékkal csökkent Németország negyedéves GDP-je – írta meg a Bloomberg.

Nem ez volt az első negyedév, amikor alulteljesített Európa legnagyobb gazdasága, a tavalyi év utolsó negyedévében 0,4 százalékkal csökkent a GDP, majd az utána következő két negyedévben stagnált, vagy csak minimálisan tudott nőni a német nemzeti össztermék.

A német gazdaság gyengélkedésének több oka lehet: az évek óta olcsó orosz gázra építő ipar nehezen viselte, amikor előbb megdrágult, majd teljesen leállt a feléjük irányuló orosz gázszállítás – főleg, hogy Németország az utóbbi időben ért a végére annak a folyamatnak, melynek során az összes atomerőművet önként bezárták.

Emellett a G7 elemzése szerint a dráguló (és elöregedő) német munkaerő miatt egyre többször telepítik ki a gyártási folyamatokat más országokba – például Kínába, amely már az autóiparban is évről évre egyre nagyobb konkurenciát jelent a német gazdaságnak. A világszerte magas kamatlábak pedig az ipari termékek iránti keresletet gyengítik, amire Németország más fejlett országokhoz képest jobban támaszkodik.

A mostani gyenge adat nem voltak meglepetés, a szakértők korábban 0,2 százalékra becsülték a GDP zsugorodását, a –0,1 százalék ehhez képest még pozitívnak tűnik, ráadásul Európa többi országában is vegyesen alakult GDP. Spanyolországban folytatódott a növekedés, de Ausztria például recesszióba került, és becslések szerint a 20 országot számláló eurózóna növekedése is megtorpant július és szeptember között.

A külföldi sajtóban már évek óta cikkeznek a német gazdaság strukturális problémáiról, de az elmúlt év negatív eredményei miatt Németországon belül is elkezdett nőni a pesszimizmus. A német GDP-adat rossz híreket hozhat Magyarországnak az erős német függés miatt, exportban és importban is Németország hazánk legnagyobb kereskedelmi partnere.

Ennek ellenére az infláció csökkenése és a bérek emelkedése fellendülést eredményezhet jövőre, ha a háztartások elkezdik növelni kiadásaikat. A Bloomberg által megkérdezett elemzők szerint 2024-ben Németország GDP-je akár 0,5 százalékkal növekedhet.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!