A Fővárosi Vízművek felmondja az agglomerációs vízátadási szerződéseit, ha a kormány nem téríti meg a veszteségét

2023. október 26. – 08:47

Másolás

Vágólapra másolva

A Fővárosi Vízművek felmondja az állami víziközműcégek ellátási felelősségének teljesítését szolgáló – döntően az agglomerációs településeket érintő – vízátadási szerződéseit, ha az állam nem biztosítja bármilyen jogcímen az ebből származó veszteségének megtérítését az idei évre, valamint a következő évekre – a Népszava cikke szerint erről írt levelet Karácsony Gergely főpolgármester Lantos Csaba energiaügyi- és Gulyás Gergely kancelláriaminiszternek. A lépés főleg a vízművek ellátási területén kívüli, állami tulajdonú – DMRV, DPMV, Fejérvíz és ÉDV – víziközmű szolgáltatókat érinti.

A lap azt írja, hogy a levélben található egy táblázat, ami szerint Vác ellátására tavaly 4,9 millió, idén 4,4 millió köbméter vizet adott át a Fővárosi Vízművek, Dunakeszinek tavaly 5,9 millió, idén 5,3 millió köbméter víz átadásáról van szó. Jelentős mennyiséggel szerepel még a listán Dunaharaszti és Nagykovácsi, ezeken kívül pedig még Üröm, Csömör, Visegrád, Kistarcsa, Ecser, Szigethalom és Ercsi is.

A Fővárosi Vízműveknek idén még összesen 13,38 millió köbméter vizet kell átadnia állami feladatellátás keretében, önköltség alatti befagyasztott átadási áron. Tüttő Kata városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes szerint ez elfogadhatatlan.

„Egyetlen helyi önkormányzat sem kényszeríthető arra, hogy az állami feladatellátás veszteségét viselje. Ezzel a budapestiek adóforintjaiból fizetjük meg az állami cégek agglomerációs szolgáltatásának valós árát” – mondta.

Tüttő szerint a szerződések felmondása nem jelenti azt, hogy a főváros elzárja az agglomerációs vízcsapokat, de azt igen, hogy a Fővárosi Vízművek bíróság elé viszi az ügyet, és utólagosan behajtja az állami cégeken a valós költség és a hatósági ár közötti különbözetet. Az ehhez szükséges vízdíjszámítási adatokat a kormány harminc évre titkosítaná egy rendelettel, írja a lap.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!