Szijjártó szerint elfogadhatatlan a földgáz tranzitdíját megemelő bolgár jogszabály

2023. október 13. – 17:24

Másolás

Vágólapra másolva

Szijjártó Péter Oroszországba látogatott, ahol részt vett az Orosz Energiahét konferencián és többek között tárgyalt Alekszandr Novak kormányfő-helyettessel is – írta meg az MTI a Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye alapján. A külügyminiszter moszkvai látogatása után kiadott közleményében a bolgár tranzitdíjemelés tervére is reagált.

„Egyértelmű, hogy Magyarországot az oroszországi energiahordozók nélkül nem lehet fizikailag ellátni elég kőolajjal vagy elég földgázzal, és a nukleáris iparunk működőképességéhez is szükség van az orosz technológiára és fűtőanyagra” – mondta Szijjártó Péter, aki arról is beszélt, hogy az áramellátás nem politikai kérdés.

Szijjártó közölte, hogy zavartlan a szállítás Ukrajnán keresztül, és az oroszok idén eddig minden szerződésbe foglalt nukleáris fűtőanyagot, földgáz- és kőolaj mennyiséget leszállítottak Magyarországnak.

A közlemény szerint a hazai tárolók töltöttsége körülbelül 96 százalék, ami az éves magyar földgázfogyasztás csaknem kétharmadára elegendő, és hozzátette, hogy az Európai Unióban átlagosan csak 29 százaléka van betárazva az éves földgázhasználatnak.

Két hete első olvasatban elfogadott a bolgár parlament egy törvényjavaslatot, amellyel megawattóránként 10,2 euróval emelnék a hozzánk érkező földgáz szállítási díjait. A külügyminiszter elmondta, hogy a kormány kapcsolatba lépett a bolgár és a szintén érintett szerb vezetéssel, hogy egyezkedéseket kezdjenek a tranzitdíjról. A jogszabály, a Portfolio.hu számításai alapján

akár évi 148 milliárd forintnyi plusz költséget is jelenthet az MVM-nek, más esetekben viszont az orosz gázszállítás stabilitását is megkérdőjelezheti.

Magyarország 2021-ben kötött le közel 3,5 milliárd orosz földgázt a Török Áramlat gázvezetéken keresztül, amely Bulgárián és Szerbián is áthalad, mielőtt elérne hozzánk. A bolgár törvényjavaslat a Bulgária Bulgartransgaz vállalatra vetné ki hivatalosan az új adókat, akik a Portfolio gázpiaci forrásai szerint ezt valószínűleg az orosz Gazpromra terhelnék rá, amellyel az Magyar Villamos Művek is szerződésben áll.

A miniszter a paksi atomerőmű-bővítésről elmondta, hogy a fizikai építkezés is megkezdődött, és több ország vállalatai is dolgoznak a projekten az oroszok mellett. Továbbra is reálisnak tartja, hogy a következő évtized elején nekiállhat a Paks II két új blokkja az energiatermelésnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!