Rekord: soha nem nyaralt még annyi magyar Horvátországban, mint idén

2023. október 4. – 17:11

Másolás

Vágólapra másolva

Az idén szeptember végéig közel 696 ezer magyar turista 3,5 millió éjszakát töltött Horvátországban, mindkét adat már most meghaladja – 12, illetve 9 százalékkal – az eddigi rekordnak számító 2019 egészében regisztrált számokat – közölte Ivana Herceg, a Horvát Idegenforgalmi Közösség budapesti igazgatója szerdán sajtótájékoztatón.

A képviselet-vezető arról is beszámolt, hogy a teljes horvátországi turisztikai eredmények már most szinte elérték a 2019-es csúcsév összesített adatait. Szeptember végéig 18,7 millió turista 102 millió éjszakát töltött az adriai államban. A legtöbben Németországból, Szlovéniából és Ausztriából érkeztek, Magyarország a hetedik legnagyobb küldőállam volt.

A magyar vendégek száma 696 ezer volt, 20 százalékkal nőtt, az általuk eltöltött 3,5 millió vendégéjszaka 17 százalékkal több a tavalyi egész éves adatnál. Az idén átlagosan 5 napot töltött egy-egy magyar turista Horvátországban – írta az MTI.

A magyarok által leglátogatottabb régió ezúttal is a Kvarner-öböl volt, ahol most először meghaladta az egymilliót a magyar vendégéjszakák száma. Ezt követően Isztria, Zadar, Split és Sibenik volt a legnépszerűbb. A városok közül Crikvenicán, Viren, Rovinjban, Porecben és Medulinban nyaralt a legtöbb magyar – részletezte Ivana Herceg.

Ismertetése szerint júliusban és augusztusban járt a legtöbb magyar vendég Horvátországban, 25 százalékuk szervezett úton vett részt, a többség azonban saját maga intézte a foglalását. A magyarok többsége továbbra is a magánszállásokat kedveli, de egyre több a hotelt és kempinget választók aránya.

A horvát turisztikai vezető szerint már a tavaszi hónapokban és ősszel is egyre több magyar vendéget fogadnak Horvátországban. Hozzátette: Horvátország schengeni övezethez csatlakozása jelentősen megkönnyítette az utazást, hiszen megszűnt a határellenőrzés. Ugyanakkor jelezte, hogy emelkedtek idén az árak Horvátországban is, nem annyira az euró bevezetése, mint inkább az egész Európában tapasztalt infláció miatt.

Az árak valóban emelkedtek Horvátországban, ott az infláció az Eurostat szerint augusztusban 8,4 százalék volt, míg Magyarországon 14,2 százalék.

Mladen Andrlic, Horvátország budapesti nagykövete a sajtótájékoztatón kiemelte, hogy a több mint 25 éve Magyarországon jelen lévő horvát turisztikai szervezet történetében az idei szezon volt a legjobb.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!