Túllőtték a focilabdát: 340 helyett 447 milliárd állami pénz ment 2022-ben a sportra

2023. szeptember 23. – 13:04

Másolás

Vágólapra másolva

Jelentősen megnőtt a 2022-ben sportra költött összeg az eredetileg 2021-ben elfogadott költségvetés, és annak a mostani állapota között – írja az mfor. Az eredeti büdzsében még 232,6 milliárdot költöttek volna erre az államkasszából, ami mostanra 339,3 milliárd forintra kúszott fel. Ha ehhez hozzászámoljuk azt a 107 milliárdot, ami a TAO-támogatások miatt körülbelül a központi költségvetés helyett a sportnak jut, akkor 446 milliárdos összeg jön ki.

Az, hogy nőnek egy területre fordított kiadások, egyáltalán nem véletlen, hiszen a tavalyi költségvetés összeállításakor a kormány még 3 százalékos inflációval számolt, ami a végére 14,5 százalék lett. A sportkiadások viszont ennek a duplájával, 31 százalékkal növekedtek.

A 446 milliárd forintból egyébként 148 milliárd beruházásokra ment el, így 85,5 milliárdba került az atlétikai stadion és környéke, 11,2 milliárdba a kajak-kenu sportakadémia és 9,2 milliárdba a karcagi szabadidő- és sporttelep. Az mfor szerint egyébként a 339 milliárdos költségvetés mindössze 3,1 százaléka, 10,6 milliárd forint ment el tömegsportra.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!