Mészáros Lőrincnek autószervize is van, mostantól négy évig ők javíthatják a mentőkocsikat 4 milliárd forintért

2023. szeptember 23. – 11:08

Másolás

Vágólapra másolva

Mészáros Lőrinc autószerelő vállalkozása javíthatja a mentőautókat a következő négy évben, összesen négymilliárd forintért – derül ki az Elektronikus Közbeszerzési Rendszeren közzétett hirdetményből, amit a 444 vett észre.

A közbeszerzés tárgya gépjárművek teljes körű garancia- és szavatossági időn túli javítása, melyeket az Országos Mentőszolgálat a saját műhelyében bármely okból nem tud, vagy nem akar elvégezni. A keretösszeg évente 1 milliárd forint a következő 48 hónapban.

Az OMSZ ajánlatkérésére két cég jelentkezett nyílt pályázaton, a hibás helyesírással bejegyzett Mészáros Autó Javító Kft. és Turcsán Autószervíz Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. Utóbbi az Optenben található adatok szerint elég kis cég, mindössze 7 alkalmazottja van, és bár az utóbbi években ugrásszerűen nőttek a bevételei, még tavaly is csak 232 millió forint folyt be hozzájuk, kevesebb mint negyedannyi, amennyi értékű munkát most az OMSZ-től kapnának egy évre bontva. Ajánlatukat egyébként érvénytelennek találták. A Mészáros Autó Javító Kft. ezzel szemben 650 millió forint árbevételt könyvelt, bár így is veszteséget termelt, mínusz 383 millió lett az eredménye.

Mészáros Lőrinc az utóbbi pár évben autós vonalon is erősített, a szerviz mellett kereskedése is van. Az Mészáros M1 Autókereskedő Kft. szintén sikerrel szerepel közbeszerzéseken, idén a Nemzeti Agrárkamara tenderét húzták be, 876 millió forintért üzemeltethetik három éven át a szervezet flottáját. Alvállalkozóként ebben a bizniszben is felbukkan a Mészáros Autó Javító Kft.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!