Az uniós előírások miatt kell emelni az üzemanyagok jövedéki adóját a Pénzügyminisztérium szerint

2023. július 3. – 10:03

Másolás

Vágólapra másolva

A gazdaság fehérítése az adómódosítások célja Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára szerint, aki a Magyar Nemzetnek adott interjút a parlament előtt lévő adótörvény-javaslatról. Az államtitkár az interjúban beszélt többek között a jövedéki törvény módosításáról is, azt mondta, hogy a most benyújtott adótörvények semmiféle emelést nem tartalmaznak sem a dohánytermékek, sem az alkoholos termékek esetében.

„Mindössze az történt, hogy a veszélyhelyzeti rendeleti szintről törvényi szintre került – változatlan feltételek mellett – ennek a termékkörnek a szabályozása. A változás kizárólag az üzemanyagokat terhelő jövedéki adót érinti”.

Az üzemanyagok jövedéki adóját viszont emelik január 1-jétől, Izer Norbert szerint a az uniós előírások miatt. Arra a kérdésre, hogy milyen árfolyamon történik ez, az államtitkár ezt válaszolta:

Ennek kiszámításához az Európai Unió hivatalos lapjában kihirdetett euró/forint árfolyamot kell alapul venni. Tehát csak a 2022. október 3-i hivatalos jegyzést tudjuk figyelembe venni, amely 424,86 forint/euró volt.

Izer Norbert azt is mondta, hogy ezzel párhuzamosan a kereskedelmi gázolaj adómértékét is hozzá kell igazítani az uniós adóminimumhoz. „A mezőgazdasági gázolaj adó-visszatérítését pedig a változatlan adóteher biztosítása érdekében kell növelni. Az extraprofitadókról szóló kormányrendeletben megállapított további jövedéki adómértékek viszont változatlan tartalommal épülnek be a jövedéki törvénybe” – mondta.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!