Nagyot esett a forint egy nap alatt, a Varga–Matolcsy-találkozó után talált újra magára

2023. május 19. – 13:40

Másolás

Vágólapra másolva

Egy nap alatt majdnem tíz forintot gyengült a forint az euróval szemben a bankközi devizapiacon, csütörtök reggel még 369 forintba került egy euró, pénteken viszont már 378 forint alá is benézett. A forint április 26-án volt legutóbb hasonló szinten.

A forintgyengülés hátterében elemzők szerint két tényező állhat, az egyik a dollár erősödése, a másik pedig a Magyar Nemzeti Bank jövő keddi kamatdöntő ülése előtti várakozás, a Portfolio szerint az MNB Monetáris Tanácsa akár a 18 százalékos irányadó kamat csökkentéséről is határozhat.

A forint pénteken napközben elkezdett visszakapaszkodni; miután megjelent a közlemény Varga Mihály és Matolcsy György találkozójáról, átlépte a 375 forintos szintet, kora délután pedig 376 forintba került egy euró. Az MTI beszámolója szerint a pénzügyminiszter és a jegybankelnök megbeszélésének egyik témája a jövő évi költségvetés volt, ezek hangzottak el:

  • fegyelmezett gazdálkodással, a költségvetési hiány és az államadósság csökkentésével a magyar gazdaság jövőre visszatérhet a magas ütemű növekedési pályára;
  • a kormány ezért a jövő évi költségvetéssel 3 százalék alá csökkenti a hiányt
  • és 67 százalék alá az államadósság GDP-hez viszonyított arányát;
  • és 4 százalék körüli gazdasági növekedéssel számol.

A kormány és a jegybank közös célja, hogy még idén egy számjegyűre csökkentse az inflációt, mérsékelje a kamatokat, a magyar gazdaságot pedig megvédje a recessziótól. Matolcsy és Varga legutóbb áprilisban egyeztettek személyesen, akkor megegyeztek abban, hogy a stratégiai kérdésekben ezentúl is rendszeres személyes megbeszéléseket folytatnak.

Varga Mihály a találkozóról a Facebookon is posztolt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!