Egész évben megtartja a kormány a rezsitámogatást

2023. május 8. – 12:31

Másolás

Vágólapra másolva

Idén egész évben, így télen is megmarad a rezsitámogatás – közölte Lantos Csaba energiaügyi miniszter Facebook-videóban hétfőn. Lantos szerint jövő télen biztosan lesz elég gáz, mivel enyhe tél volt, magas maradt a tárolókban a földgáz szintje, miközben Magyarországnak kifejezetten nagy tárolókapacitása van. Az ellátást pedig a meglévő szerződések is biztosítják.

Egész Európának és Magyarországnak szerencséje volt az enyhe téllel. „Egy ország vezetése nem tehet egyértelmű tétet arra, hogy ez mindig így ismétlődik” – fogalmazott, hozzátéve: ezért döntöttek a biztonsági készlet szintjének felemeléséről. Korábban az éves fogyasztás 10 százalékát tárolta az ország biztonsági készletként, ezt közel 2 milliárd köbméterre, a fogyasztás 20 százalékára emelték, miközben a fogyasztás is csökkent.

A miniszter arról is beszélt, írja az MTI, hogy az atomenergiára szüksége van Magyarországnak. Megbízhatóan, biztonságosan működik a Paks 1, és folytatják a Paks 2-t. Az atomenergia olyan energiahordozó, amelynek a szén-dioxid-kibocsátása nulla. Ezzel lehet teljesíteni a klímapolitikai vállalásokat.

Lantos Csaba kitért arra, hogy a növekedés fő meghajtója jelenleg a napenergia. Már most 4500 megawatt fölött van a telepített naperőmű-kapacitás. Ez kétharmada az ország átlagos elektromosáram-fogyasztásának. Vannak olyan negyedórák, amikor Pakssal együtt kizárólag szén-dioxid-mentesen előállított árammal tudják táplálni a hálózatot, amit szerinte kevés ország mondhat el magáról. Ezenkívül lesz – ha nem is sok – valamennyi szélkerék újra, mert szükség van erre az alternatívára is. Amit a földből, mint földhő, ki lehet szedni és hasznosítani, arra már vannak jó tapasztalatok, ugyanakkor ezt tovább kell folytatni, itt még rengeteg tartalék van.

Lantos Csaba szerint fel kell használni a biogázt, biomasszát, és a hulladékot is fel kell dolgozni. Nem utolsó sorban a létező fosszilis energiahordozók – kőolaj, földgáz – termelését is még valamelyest lehet fokozni. „Ezek mind olyan energiahordozók, energiatermelés, amit itthon tudunk előállítani, és ezzel az energiafüggetlenségünket tudjuk szolgálni.”

Arról is beszélt, hogy van probléma a víziközmű-hálózattal, amire erőforrásokat kell fordítani, hogy felújítsák az öreg csöveket. „Erre az uniótól nem kapunk pénzt, ezt saját forrásból kell biztosítani” – mondta, és kitért arra, hogy a kormány jelentős víziközmű-felújítási programot tervez. A tízéves programban jelentős összeg áll majd rendelkezésre a legkritikusabb hálózati elemek cseréjére, tette hozzá.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!