Összezárt az olajkartell, csökkentett kitermeléssel növelnék az olaj árát

2023. április 2. – 19:56

Másolás

Vágólapra másolva

Szaúd-Arábia és az OPEC+ más tagjai vasárnap bejelentették, hogy önkéntes alapon napi 1,15 millió hordóval csökkentik olajkitermelésüket, céljuk a piaci stabilitás megteremtése.

Szaúd-Arábia napi félmillió hordóval csökkenti olajtermelését májustól az év végéig, az Egyesült Arab Emírségek 144 ezer, Kuvait 128 ezer, Irak 211 ezer, Omán 40 ezer, Algéria 48 ezer, Kazahsztán pedig 78 ezer hordóval mérsékli a kitermelt napi mennyiséget idén.

Oroszország is közölte, hogy napi félmillió hordóval kevesebb olajat fog kitermelni. Moszkva még februárban, a nyugati korlátozások bevezetése után egyoldalúan jelentette be ezt a lépést, ami után az amerikaiak arra számítottak, hogy gyengül a Kreml és az OPEC tagjainak szövetsége. A vasárnapi bejelentések viszont azt mutatják, hogy az együttműködésük továbbra is szoros.

A 13 OPEC-tag mellett tíz másik olajtermelő országot magában foglaló csoport, az OPEC+ tavaly döntött arról, hogy novembertől 2023 végéig napi kétmillió hordóval kevesebb olajat termelnek ki. Emiatt Washingtont nemtetszését fejezte ki, szerintük a szűkebb kínálat növeli az olajárakat, ami Putyinnak kedvez, mivel segíti az Oroszország indította háború finanszírozását.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!