Akár nyárig is velünk maradhat az árstop

2023. március 29. – 06:35

Másolás

Vágólapra másolva

Április közepén dönt a kormány az árstopok meghosszabbításáról, és akár további három hónappal is kitolhatják az élelmiszerek rögzített árát, írta a Vg.hu. Az árstop jelenlegi határideje 2023. április 30.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a múlt heti kormányinfón azt mondta, hogy a drágulás mérséklését szolgáló intézkedéseket – a kormány az árstopokat is ide sorolja – az infláció érezhető csökkenéséig megtartják. A Világgazdaságnak Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője azt mondta, hogy

érezhető csökkenésre március–április folyamán aligha lehet számítani, a tavaszi hónapokban bőven 20 százalék fölött alakulhat az infláció.

Az elemző szerint a februári 25,4 százalékos drágulás után, márciusban 24,7, áprilisban pedig 23,5 százalékos lehet a fogyasztói árak emelkedése, de még májusban és júniusban is 20 százalék fölött alakulhat, tehát

ha Gulyás szavait vesszük alapul, még biztosan velünk maradnak az ársapkák.

A Magyar Nemzet hasonló információt szellőztetett meg a Makronóm Intézet megkérdezésével. Az intézet elemzője szerint az inflációra az árstop kivezetése, illetve az átárazások kettős módon hatnak, ezért nem is befolyásolják azt érdemben. Az árstopok 1-2 százalékponttal lassították ugyan az inflációt, ugyanakkor a teljes inflációra gyakorolt hatásuk ennél kisebb lehetett, mivel

a kereskedők igyekeztek az árstopok hatását áthárítani más termékekre.

A kereskedelmi láncok nem egyik napról a másikra jelenítik majd meg a másfél év elmaradt áremelését a fogyasztói árakban, inkább fokozatosan térhetnek vissza a piaci árazáshoz, állítja a Makronóm Intézet, amely szerint ha előre ismert lesz az árstopok végének dátuma, az ismételten felvásárlást eredményezhet.

A lap szerint nem számítanak arra, hogy a kivezetés miatt megtörne az infláció csökkenő trendje és év végére ne lassulna egy számjegyűre a pénzromlás üteme, akár egy április végi kivezetés mellett.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!