Eladják a Cserpest

2023. március 7. – 14:15

Másolás

Vágólapra másolva

„Benne vagyunk egy eladási folyamatban, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesz Cserpes: kiváló kérőim vannak” – jelentette be a Forbes márciusi számát bemutató eseményén Cserpes István. Azt mondta, úgy érzi, már gátja lenne a fejlődésnek, a cégeladásra pedig úgy tekint, mintha férjhez adná a lányát.

Cserpes István, aki 1992-ben alapította a sajt- és tejtermékeket forgalmazó céget, azt is mondta, hogy egyelőre úgy gondolja, nem fog megtartani részesedést az eladás után. Az üzletember arról is beszélt: „a cégeladásból valószínűleg két hónapon belül lesz tényszerű hír”.

A korábban 3,6 milliárd forintos forgalommal bíró cég jelenlegi ügyvezetője azt is mondta a lap rendezvényén, arra vágyik, hogy szőlőt kapáljon badacsonyi telkén.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!