Vizsgálatot indított a GVH a Wizz Air jegyeladásai miatt

2023. február 7. – 09:21

Másolás

Vágólapra másolva

Versenyhatósági eljárást indított a Wizz Airrel szemben a Gazdasági Versenyhivatal (GVH), mert a gyanú szerint a légitársaság az online jegyvásárlás során megtévesztéssel tereli a fogyasztókat feláras szolgáltatásai felé. A GVH közleménye szerint a társaság valószínűsíthetően jelentős információkat hallgat el vagy közöl későn online, hogy a drágább lehetőségek irányába befolyásolja a jegyvásárlókat.

A GVH közleménye szerint a Wizz Air a gyanú szerint megtévesztően elhallgatja, hogy:

  • a legolcsóbb csomagopciót is ki lehet egészíteni elsőbbségi szolgáltatás vagy feladott poggyász megrendelésével;
  • egyes, magasabb költségű csomagopciók kapcsán a társaság megtévesztően állíthatja, hogy „akár drágább is lehet”, ha csak az utasfelvételkor foglalnak maguknak ülőhelyet (ez ugyanis vélhetően csupán más, olcsóbb csomagopcióra igaz);
  • az online utasfelvétel során félrevezető megnevezéssel, illetve egyéb technikai megoldásokkal kapacitálhatta a fogyasztókat a feláras ülőhelyválasztásra.

A versenyhatóság közölte, hogy tavaly ősszel – átfogó gyorselemzés után – figyelmeztette a Magyarországon elérhető légitársaságokat arra, hogy jegyeladási és reklámgyakorlatuk során változtassanak a fogyasztói döntéseket észrevétlenül torzító módszereiken. A GVH októberben jelezte: ha az érintett piacon nem észlelhető előrelépés, versenyfelügyeleti eljárások keretében vizsgálhatja a tisztességes verseny szabályainak érvényesülését.

A GVH közölte azt is, hogy a versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás el is követte a jogsértést, az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás időtartama három hónap, ami indokolt esetben kétszer, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!