Olcsóbbak lettek az albérletek, Budapesten átlagosan 200 ezerért lehet lakást bérelni

2023. január 25. – 11:26

Másolás

Vágólapra másolva

Fordulatot hozott a december az albérletpiacon, az Ingatlan.com elemzése szerint majdnem két év után először mérséklődtek a lakbérek országosan 0,7 százalékkal, Budapesten 0,9 százalékkal csökkentek egy hónap alatt, de azért éves szinten még 20,2, illetve 21,9 százalékos volt a drágulás.

Januárban a budapesti átlagos bérleti díj a kínálati piacon 200 ezer forint, a fővároson belül az V. kerület 350 ezer forinttal a legdrágább városrész, míg, a X., XX., XXI. és XXIII. kerületben lehet a legolcsóbban – 150 ezer forintért – lakás bérelni, írták. A megyeszékhelyek listáját holtversenyben Győr, Székesfehérvár, Tatabánya és Veszprém vezeti.

Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője szerint a mostani csökkenés nem meglepetés, mert a drágulás üteme fokozatosan lassult 2022 utolsó hónapjaiban.

„Tavaly ősz óta már csak stagnáltak a bérleti díjak, decemberben viszont csökkenésbe fordultak át novemberhez képest. Éves szinten az országos bérleti díjak még több mint 20 százalékos, a budapestiek pedig 21,9 százalékos emelkedést mutattak a múlt év utolsó hónapjában. A változás annak is köszönhető, hogy a bérbeadók egyre inkább figyelembe veszi a bérlők fizetőképességét is, amikor meghirdetik a kiadó lakásokat” – írta Balogh László.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!