Raiffeisen: Elkerülheti a recessziót az eurózóna, Magyarországon 1 százalékos bővülés lehet

2023. január 19. – 14:19

Másolás

Vágólapra másolva

Az eurózónában kisebb lett a recesszió kialakulásának az esélye a korábbiakhoz képest: a gazdaság 0,5 és 1 százalék között növekedhet idén, Magyarországon pedig 2023-ban 1 százalékos bővülés várható – közölték a Raiffeisen Bank elemzői online tartott sajtótájékoztatójukon csütörtökön.

Az MTI beszámolója szerint a bank negyedéves előrejelzését ismertető Pálffy Gergely elemző megjegyezte, hogy az euróövezetre vonatkozó összes növekedési konszenzust felfelé módosították az utóbbi időben, a 20 tagúra bővült közösség recessziójának a valószínűsége 80 százalékról 60 százalékra csökkent.

Szerinte az eurót használó országok sérülékenysége kisebb lehetett, több volt a rejtett tartalék, továbbá az energiakrízis hatásai is kisebbek voltak nem utolsósorban az enyhe télnek köszönhetően.

Török Zoltán, a bank vezető elemzője azt hangsúlyozta, hogy bár a lakossági fogyasztásban és az exportban Magyarországon nem várható növekedés, az export teljesítménye azonban 1 százalékos pluszba húzhatja a GDP-növekedést.

Az export kilátásai kedvezőek – részben a jelentős mértékben bővülő termelőkapacitásoknak, részben a gyenge forintárfolyam versenyképességet támogató hatásának köszönhetően. Blahó Levente elemző azt emelte ki, hogy az Amerikai Egyesült Államokban az idei év a jegybank és a piac ellentéteiről szólhat.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!