Sorban jelentik be a bankok, hogy nem fogadnak új igényléseket a kedvezményes lakásfelújítási hitelre

2022. december 13. – 09:57

Másolás

Vágólapra másolva

Sorban jelentik be a bankok, hogy nem fogadnak már be új igényléseket a kedvezményes lakásfelújítási hitelre, az ehhez kapcsolódó otthonfelújítási támogatás ugyanis csak az év végéig él, a kormány pedig még nem hozott döntést az esetleges meghosszabbításáról – írja a Bank360.hu.

A hatályos szabályok szerint év végéig lehet igénybe venni a három millió forintos otthonfelújítási támogatást, így az ahhoz kapcsolódó, a költségek finanszírozását szolgáló kamattámogatott hitelt is egyre kevesebb banknál lehet igényelni. A közelgő határidő miatt a hitelt abban az esetben lehet érdemes felvenni még decemberben, ha a felújítás már zajlik, és december 31-ig kiállítják róla az összes számlát – javasolja a Bank360.

A közelgő határidő miatt viszont egyre több bank dönt úgy, hogy nem fogad több igénylést:

  • Legkorábban, még november elején az UniCredit Bank jelezte, hogy nem fogad be több igénylést a fixen 3 százalékos lakásfelújítási hitelre.
  • Az OTP Banknál december 10. óta nem lehet otthonfelújítási hitelt igényelni.
  • A Raiffeisen Bank december 13-tól függeszti fel az értékesítést.
  • Az Erste Bank oldalán a kamattámogatott kölcsönök között már nem szerepel a lakásfelújítási hitel, ugyanakkor egyelőre nincs olyan közzététel, miszerint felfüggesztették volna az értékesítést vagy a hiteligények befogadását.
  • Hétfő délutánig a K&H Bank, a Takarékbank és az MKB Bank oldalán nem jelent meg információ az esetleges felfüggesztésről.

A maximum 3 millió forintos lakásfelújítási támogatáshoz felvehető, maximum 6 millió forintos kamattámogatott otthonfelújítási kölcsönből egyrészt előfinanszírozni tudták az igénylők a később megkapott állami támogatást, másrészt olcsó forrást kaptak a felújítás másik feléhez. Egyelőre semmilyen hivatalos közlemény nem érkezett a kormánytól a program esetleges meghosszabbításáról. A jelenlegi jogszabályok szerint szintén december 31-ig élő kamatmentes babaváró hitel és támogatás esetében már július 30-án bejelentette a kormány a hosszabbítást, igaz, egyelőre erről sem született jogszabály.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!