Szeptemberben nőtt egy kicsit a magyarok nettó átlagbére

2022. november 24. – 09:30

Másolás

Vágólapra másolva

Szeptemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 504 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 347 500 forint volt -derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) friss jelentéséből. Ez – több hónapos csökkenést követően – kis növekedést jelent az előző havi adatokhoz képest: augusztusban a bruttó átlagbér 497 200 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset pedig 342 900 forint volt.

A bruttó átlagkereset 17,8%-kal, a nettó átlagkereset 18,4%-kal volt magasabb szeptemberben, mint egy évvel korábban. Az átlagkereset növekedéséhez főként a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, valamint a már előre ütemezett és a pótlólagos béremelések járultak hozzá – írják.

A reálkereset 1,9 százalékkal csökkent a fogyasztói árak előző évhez mért, 20,1 százalékos növekedése mellett.

Az MTI összegzése szerint az adatsorból kiderül:

  • A kedvezmények nélkül számolt nettó átlagkereset 335 200 forintot ért el, szintén 17,8 százalékkal nőtt egy év alatt.
  • A prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélkül számolt rendszeres bruttó átlagkereset 480 900 forintra becsülhető, ez 18,2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A bruttó kereset mediánértéke 409 200 forintot ért el, 17,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit.
  • A kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset mediánértéke 284 900 forint volt, 19,2 százalékkal felülmúlta a tavaly szeptemberit.
  • Január-szeptemberen a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset egyaránt 17,5, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset 18,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
  • A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 503 600, közfoglalkoztatottak nélkül számolva 514 300 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 334 900, a kedvezményeket is figyelembe véve 347 000 forintot tett ki.
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!