Nagyon erősödött a forint az euróval és a dollárral szemben is

2022. október 26. – 14:05

Másolás

Vágólapra másolva

Ugyan még mindig 400 forint felett van, de már jóval a napokig meghatározó 416-414 forint alá került az euró ára: szerdán délelőtt, dél körül megesett, hogy akár 406,5 forintos árra is sikerült lemennie, pontosabban ennyit sikerült erősödnie a forintnak az európai piacok domináns fizetőeszközével szemben.

Fotó: Google Finance
Fotó: Google Finance

Hasonló erősödés tapasztalható a dollárral szemben is: ott a 420-415-ös árról esett vissza az amerikai pénznem a 405,9-es árfolyamra a forinttal szemben.

A Portfolio azt írja, hogy a legutóbbi felértékelődési hullám 11 óra után nem sokkal érkezett meg, és nagyjából ezzel egy időben adták ki az OTP elemzői a keddi jegybanki kamatdöntésre vonatkozó megjegyzéseiket, amely szerint a piacok már árazzák azt, hogy az MNB szerintük decembertől ütemes kamatcsökkentésbe kezd majd (25 bázispontos lépésekkel), így 2023 júniusáról a jelenlegi 18 százalékról 16 százalékra csökkenhet az effektív kamatláb, amely további 2 százalékkal mérséklődhet majd jövő decemberre.

Fotó: Google Finance
Fotó: Google Finance

Az MNB nem változtatott a jegybanki alapkamat 13,0 százalékos szintjén a keddi ülésen, a kamatfolyosó két szélét sem módosította a testület. A döntés megfelelt az elemzői várakozásoknak

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!