Hiába a lisztáremelés, a malmoknak kormányzati beavatkozásra is szükségük lehet jövőre, hogy túléljenek

2022. október 12. – 11:48

Másolás

Vágólapra másolva

Októberben már emeltek a liszt árán a malmok, az iparág túléléséhez azonban a jövő évtől várható áramárak és a megemelkedett finanszírozási költségek miatt már kormányzati beavatkozásra lehet szükség – írja a Vg.hu.

Október elején nagyjából mindegyik magyarországi malom meglépte a korábban bejelentett, kilogrammonként 10 forint körüli áremelést – nyilatkozta a lapnak Lakatos Zoltán, a Gabonaszövetség gabonafeldolgozói tagozatának elnöke, a Hajdú Gabona Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Ez azt jelenti, hogy most az 50 kilós, zsákos kiszerelésű liszt nettó átadási árának centruma körülbelül 230 forint körül alakul.

Lakatos elmondta, az áremelésnek köszönhetően idén még biztosítottnak tekinthető a malmok túlélése, jövőre azonban, a drasztikusan emelkedő energiaköltségek miatt, már kormányzati beavatkozásra is szükség lehet. A 250–280 forintos kilowattóránkénti árat ugyanis már a lisztárak emelésével sem lehet majd lekövetni, hiszen közben a vásárlóerő is folyamatosan csökken – magyarázta.

Az áramszolgáltatók egyébként nem is nagyon akarnak az árakat hosszabb távon meghatározó szerződéseket kötni a malmokkal, hanem inkább a tőzsdei árakhoz kötnék az ellentételezést – tette hozzá. Bár ezzel az októberi árral erre az évre beárazta magát az iparág, elképzelhető, hogy – ha decemberben már hatnak az új áramköltségek – év végén még hozzányúlnak a liszt árához.

Lakatos hozzátette: az is megnehezíti a helyzetüket, hogy nagyon magas kamatok mellett kell finanszírozniuk a készleteiket, a finanszírozás költségeinek beépítése pedig ismét csak megfizethetetlen árakat hozna. Lakatos szerint az agrárkormányzatnak már jelezték az áramárak és a kamatok okozta problémát, és az áramárban támogatást várnak.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!