Nagy Márton szerint nemcsak recesszió nem lesz Magyarországon, de jövőre az infláció is javul

2022. október 11. – 21:09

Másolás

Vágólapra másolva

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az ATV-nek azt nyilatkozta, hogy „az infláció alakulását ebben a hónapban jelentősen befolyásolta a rezsiköltségek alakulása”. Nagy emellett arról is beszélt: a lakosság 75%-ának áram- és gázszámlája nem emelkedett.

„25% az, aki magasabb rezsiköltséggel fog szembesülni szeptembertől, de ennek is a fele nagyon kicsit fog érezni ebből az emelkedésből. Lényegében az infláció alakulását ez befolyásolta.”

-fogalmazott. A miniszter kitért rá, hogy az energiaárak növekedése szerinte „az elhibázott szankciós politika eredménye”. Nagy mindemellett úgy gondolja, a nyugat-európai, kiváltképp a német gazdaság recesszióba fog esni, Magyarország azonban nem, mert „szerény, de 0% fölötti növekedést vár a jövő évtől”.

Nagy arról is beszélt, hogy az élelmiszerdrágulás valóban nagyobb Magyarországon a többi ország átlagához képest, de úgy gondolja, az ehhez viszonyított fizetések tekintetében „nem állunk rosszul”. A miniszter szerint

„A következő hónapokban további növekedés várható az infláció tekintetében, jövő év elejétől kezdhet csökkenni az infláció.”

Nagy szerint a csökkenés ellenére is 10% fölött maradhat az infláció jövőre is az előrejelzések alapján. Az építőiparra azt mondta, a harmadik negyedévben 3-4%-os, a negyedik negyedévben alacsonyabb növekedést várnak, de „az Unióban az élmezőnyben fogunk maradni”. Nagy szerint „2024-ben, 25-ben” majd „repülőrajtot is vehetünk”.

Nagy Márton miniszter már júliusban szépen becsomagolva jelezte, hogy a kormány is hatalmas válságra számít: ekkor is arról beszélt, hogy az infláció végét valójában még senki sem látja, viszont 2023-ban a fejlett világban már recesszió jöhet. Erről itt írtunk.

Korábban a 2008-as világgazdasági összeomlást is megjósoló közgazdász, Nouriel Roubini arról beszélt, hogy az infláció növekedése tartós lesz, és ahhoz hamarosan gazdasági recesszió társul majd. „Amikor a recesszió bekövetkezik, az súlyos és elhúzódó lesz, széles körű pénzügyi nehézségekkel és adósságválságokkal” – fogalmazott.

Az európai recesszió egyre valósabb jóslat, a Nemzetközi Valutaalap például kedden bejelentette, hogy 2023-ra recessziót jósolnak Németországban és Olaszországban is. A magyar recesszió kérdése bár Nagy Márton jóslata szerint nem létezik, azért nem mindenki ért vele egyet: számos közgazdasági elemző, de még maga Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója is arról beszélt szeptember végén, hogy

„Majdnem biztos, hogy a világban, Európában és persze Magyarországon recesszió következik.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!