Bár ön nem feltétlenül érzi, de már fél éve csökkennek az élelmiszerárak a világban

2022. október 07. – 16:59

Másolás

Vágólapra másolva

Mérséklődtek globálisan az élelmiszerárak szeptemberben, már a hatodik egymást követő hónapban, közölte az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) pénteken.

Az adatok szerint szeptemberben az átfogó árindex 136,3 pont volt, 1,1 százalékkal alacsonyabb az augusztusinál. Éves szinten az élelmiszerárak 7,2 ponttal (5,5 százalékkal) haladták meg az egy évvel korábbi szintet.

A FAO élelmiszerár-indexe kereskedelemmel súlyozott mutató, amely az öt legfontosabb élelmiszer-alapanyag nemzetközi piaci árát veszi figyelembe, ezek a

  • növényi olajok,
  • szemestermények,
  • húsfélék,
  • tejtermékek és a
  • cukor.


A FAO gabonaárindex szeptemberben 147,8 pont volt, 2,2 ponttal (1,5 százalékkal) magasabb, mint augusztusban, és 14,9 ponttal (11,2 százalékkal) meghaladta a tavaly szeptemberi értéket. Szeptemberben a búza nemzetközi árai 2,2 százalékkal emelkedtek, ami részben azzal a bizonytalansággal függ össze, hogy miként alakulnak a fekete-tengeri ukrán gabonaexport-szállítások a továbbiakban.

A növényiolaj-árindex szeptemberben tavaly február óta legalacsonyabb szintre, 152,6 pontra süllyedt, ami 10,8 pontos (6,6 százalékos) csökkenés augusztushoz képest. Különösen a pálma-, a szója-, a napraforgó- és a repceolaj ára esett a tartósan nagy készletek miatt, ami egybeesik a szezonálisan bővülő délkelet-ázsiai kitermeléssel.

A tejtermékek árindexe 142,5 pont volt, 0,8 ponttal (0,6 százalékkal) alacsonyabb az augusztusinál, ami a harmadik egymást követő havi csökkenés, de még mindig 24,4 ponttal (20,7 százalékkal) meghaladta az egy évvel ezelőtti értéket. Szeptemberben valamennyi tejtermék nemzetközi ára mérsékelten csökkent.

A húsárindex 121,4 pont volt szeptemberben, ami 0,6 pontos (0,5 százalékos) csökkenés augusztushoz képest. Egyben a harmadik egymást követő havi gyengülés a júniusban elért történelmi csúcs óta, de továbbra is 8,7 ponttal (7,7 százalékkal) magasabb éves szinten. Szeptemberben a juhhús nemzetközi jegyzései mérséklődtek a legnagyobb mértékben, elsősorban az árfolyammozgások hatására. A szarvasmarhahús ára szintén csökkent, részben egyes termelő országokban a szarvasmarhafélék nagyobb számú levágása miatt. Kismértékben csökkent a baromfihús ára, mert a világ importja visszafogott maradt, míg a sertéshús világpiaci ára tovább emelkedett az Európai Unióban tapasztalható vágósertés-kínálati hiány következtében.

A cukor árindexe szeptemberben átlagosan 109,7 pont volt, ami 0,8 ponttal (0,7 százalékkal) alacsonyabb az augusztusinál, ami az ötödik egymást követő havi csökkenést jelenti, és 2021 júliusa óta a legalacsonyabb. A szeptemberi csökkenés főként a világ legnagyobb cukorexportőrének, Brazíliának a jó termelési kilátásaival függött össze. A brazil reál gyengülése az amerikai dollárral szemben további nyomást gyakorolt a cukor világpiaci árára, miközben nagyobb exportra ösztönzött.

Bár nem összevethető, azért itt vannak az augusztusi magyar inflációs adatok:

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!