Hét éve nem hirdettek meg annyi házat, mint szeptemberben

2022. október 3. – 11:10

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Több mint 37 ezer eladó lakás- és házhirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők szeptemberben, ez ugyanannyi, mint egy évvel korábban, és 4 százalékkal több feladott hirdetést jelent, mint augusztusban – közölte Balogh László, az Ingatlan.com vezető gazdasági szakértője. Azt írta, hogy 2015 óta nem hirdettek meg annyi házat eladásra, mint idén, szerinte ez részben annak köszönhető, hogy sokan még jó áron igyekeznek túladni a magasabb energiafogyasztású és nagyobb alapterületű házukon, és ez egy olyan eladási hullám előjele lehet a házak esetében, amely a téli hónapoktól kezdve tetőzhet.

Balogh László szerint a kínálatbővüléssel párhuzamosan kialakuló keresletcsökkenés miatt a lakáspiaci drágulás lelassulhat, különösen a felújításra szoruló családi házaknál. Szerinte kérdés, hogy a házukat eladó tulajdonosok közül hányan jelennek meg vásárlóként a lakások piacán, és mekkora extra keresletet generálnak majd ezek iránt. A házakból lakásba költözők ugyanis támaszt adhatnak az eladó lakások árának.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!