Mesterséges Intelligencia Munkacsoporttal hasznosítják a NAV óriási adatvagyonát

2022. szeptember 12. – 09:15

Másolás

Vágólapra másolva

Tömérdek adathoz fér hozzá az adózókról a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, és mint a NAV elnöke által adott interjúból kiderült, sokat foglalkoznak is azzal, hogyan tudnák hasznosítani az egyedülálló adatvagyont. Vágujhelyi Ferenc a növekedés.hu-nak az utóbbi időkben végrehajtott nagyobb lebuktatásokról azt mondta: a „NAV integrált, azaz valamennyi – adó, vám, jövedéki – kockázatot figyelembe vevő komplex módszertant dolgozott ki a devianciák detektálására.” A módszertannál kockázati mutatókat futtatnak le a beérkező adatok (vám-árunyilatkozatok, eKÁER-adatok, Online Számla rendszeri adatok, pénztárgépadatok) és ez alapján választják ki ellenőrzésre az adózókat.

„Nagy reményt fűzünk a Mesterséges Intelligencia Munkacsoporthoz, amely a NAV egyedülálló adatvagyonának értékére épülő kutatásokat végez. Cél a tudományos módszertanok és az adózási, adóztatási tapasztalatok szinergiájának kihasználása” – mondta Vágujhelyi, aki arról is beszélt, hogy kiemelten figyelnek a mesterségesen felépített fiktív láncolatok ellenőrzésére. A kockázatelemzés révén már majdnem 350 láncolatot és annak 4 000 szereplőjét sikerült azonosítani.

Példaként hozták erre az Elf Barokat, amikhez fűződve 125 ellenőrzés zajlott le eddig. Az eljárásokban 7 ezer 500 terméket foglaltak le, ezek becsült értéke több mint 19,8 millió forint. Az egy személytől egy eljárásban lefoglalt legnagyobb Elf Bar-mennyiség 1723 darab volt.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!