Bűnsegédként marasztalta el a bíróság Jellinek Dánielt, az egyik leggazdagabb magyart

2022. augusztus 12. – 11:23

Bűnsegédként marasztalta el a bíróság Jellinek Dánielt, az egyik leggazdagabb magyart
Jellinek Dániel – Fotó: IndotekGroup

Másolás

Vágólapra másolva

Bűnsegédként elmarasztalta a bíróság Jellinek Dánielt, az egyik leggazdagabb magyart egy költségvetési csalási ügyben – értesült az Átlátszó. Az információt az érintett is megerősítette a lapnak.

Jellinek Bohemian Financing Zrt. nevű cégén keresztül kapcsolódik az esethez. A vállalkozás profilja szerint hitelintézetek problémás hitelállományának követelésmenedzselési feladatait látja el, valamint kis- és középvállalatokat hitelez. Ilyen minőségben szerződött 2017-ben a Zsana Geoterm Energiaszolgáltató és Kereskedelmi Kft.-vel is: hitel formájában önerőt biztosított egy uniós forrásból megvalósítani tervezett geotermikus erőműhöz. Csakhogy mint utólag kiderült, az EU-pénzt a cég „a céljától eltérően használta fel, amely a költségvetési csalás gyanúját vetette fel”, ez vezetett a bírósági ügyhöz. Jellinek Dániel a Kecskeméti Törvényszéknek tárgyalás nélkül elismerte, hibázott.

A Bohemian Financing arról tájékoztatta az Átlátszót: a visszaélés a Zsana Geoterm Kft.-nél történt, „amelyről a Bohemian Financing Zrt. nem is tudhatott, mivel az önerőt szolgáló hitel előtörlesztése után érdemi üzleti kapcsolat nem volt a felek között”. Szerintük Jellinek Dániel akkori vezető tisztségviselő teljes mértékben jóhiszeműen járt el, „a hatóság úgy értékelte azonban, hogy a hitel folyósításával kapcsolatban nem tanúsított kellően körültekintő magatartást, ami segítőleg hozzájárulhatott a Zsana Geoterm Kft. jogsértéséhez”.

Jellinek Dániel vélhetően hamar ki akart szállni az ügyből, ezért egyezségre törekedett. Mi azt hallottuk, hogy ahhoz képest, hogy mennyi bizalmas ügyben vett részt, illetve hol tart a magyar üzleti életben, egy akár felemásan is megítélhető ügyben indult ellene eljárás. Ennek alapján a környezete értelmezése szerint egyfajta figyelmeztetést kaphatott ezzel az üggyel, de hogy mi miatt, arra nem hallottunk tippeket. Az Átlátszó is hasonló következtetésre jutott forrásai alapján, a tippek szerint „Jellinek valakinek a lábára léphetett a NER-ben”, túl nagyra nőtt, esetleg túl önjáró lett, ha egy ilyen piti ügy miatt meghurcolták.

Jellinek Dániel csillaga az utóbbi években szépen ívelt felfelé. A Forbes becslése alapján vagyona 2021-re elérte a 189 milliárd forintot, Szakonyi Péter 2022-es gazdaglistája szerint pedig 240 milliárdja van, ezzel ő a hatodik leggazdagabb magyar. Pénzének nagy részét abból szerezte, hogy ingatlanfedezettel ellátott követeléseket felvásárolva nehéz helyzetbe került adósok ingatlanjait szerezte meg, fő cége, az Indotek az ország egyik legnagyobb ingatlanbirodalmával rendelkezik.

Meggazdagodása nem köthető a NER-hez, ugyanakkor üzleti ügyekben az utóbbi néhány évben többször bukkant fel Orbán Viktor veje, Tiborcz István oldalán, 2020-ban például jelentős tulajdonrészt vásárolt Tiborcztól az Appeninn holdingban. Tavaly a Budapest Airport Zrt. lehetséges visszavásárlásáról szóló hírekben bukkant fel Jellinek neve, a hírek arról szóltak, hogy egy a magyar állam, a Mol és az Indotek részvételével alakuló konzorcium 4,4 milliárd euróért venné vissza a repteret, ám az üzlet egyelőre nem valósult meg.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!