74 ezer fővel többen dolgoznak, igaz, 13 ezren külföldön vállaltak munkát

2022. július 28. – 10:02

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

„A 2022. április–júniusi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 693 ezer főt tett ki, amely 74 ezerrel több, mint az előző év azonos időszakában” – írja gyorstájékoztatójában a Központi Statisztikai Hivatal. Adataikból közben az is kiderül, hogy a vizsgált három hónapban jelentősen megnőtt a külföldön dolgozók száma is, ez összesen 16 százalékkal lett nagyobb, 13 100 fős bővüléssel 95 100 főre ugrott.

A foglalkoztatási ráta a fővárosban volt a legmagasabb (79,5 százalékos), míg a legalacsonyabb érték (68,8 százalék) Észak-Magyarországot jellemezte. Minden régióban nőtt a foglalkoztatási ráta a 15–64 évesek körében az előző év azonos időszakához képest, a legjelentősebben Dél-Dunántúlon (2,1 százalékponttal), a legkevésbé (0,7 százalékponttal) Nyugat-Dunántúlon.

A ráta csak a fiatalok, azaz a 15–24 éves korosztályban csökkent, egészen pontosan 0,5 százalékponttal, 26,6 százalékra. A korcsoportban 261 ezer fő dolgozik.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!