Felfüggesztettek egy békési állattartó telepet, 1700 kiló élelmiszert vontak ki a forgalomból

2022. június 29. – 09:49

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Súlyos higiéniai problémákat tárt fel a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy Békés megyei, Szeghalmon működő állattartó telepén, ezért felfüggesztette annak tevékenységét – közölte a Nébih szerdán. A helyszínen több mint 1700 kilogramm élelmiszert vontak ki a forgalomból, írja az MTI.

A kistermelő telephelyén az ellenőrök 68 jelöletlen sertést találtak, az állattartó azok származását, állategészségügyi státuszát nem tudta igazolni, a helyben vágott sertéseknél kötelező húsvizsgálat szintén elmaradt.

A Nébih ellenőrzése azt találta, hogy a takarmánytároló helyiségben rágcsálóürülék és patkányok is voltak, az alapanyagokat és késztermékeket több esetben alátét nélküli ládákban tárolták a padozaton. A gyártótér mennyezete, a munkaasztal és a helyiségben lévő gépek szennyezettek voltak, a zsírolvasztást az ellenőrzés idején az udvaron végezték, az alapanyagot és a készterméket a földön tárolták. Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van; a kistermelő a hibák kijavítását követően folytathatja majd tevékenységét.

Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!