A vécépapírra és a konzervekre is mennyiségi korlátozást vezetett be a Lidl, nem csak a hatósági áras termékekre

2022. június 29. – 12:04

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

Olvasónk négy csomag vécépapírt szeretett volna venni egy Lidl áruházban, de mint azt levelében írta, papírhiány miatt egy vásárló csak három papírterméket vehetett egyszerre. Egy másik olvasónk arról számolt be, hogy az eddigi egy karton, vagyis 12 liter helyett legfeljebb 6 liter 2,8%-os UHT-tejet lehet venni egyszerre.

Megkérdeztük a Lidlt, hogy milyen termékekre van mennyiségi korlátozás üzleteikben. Válaszukban azt írták:

„Áruházainkban jellemzően az árstoppal érintett árucsoportok esetében vezettünk be mennyiségi korlátozást. Vállalatunk mindent megtesz annak érdekében, hogy az áruellátás folyamatosan biztosított legyen, ugyanakkor az utóbbi hónapokban az tapasztalható, hogy többszörös az érdeklődés az árstoppal érintetett termékek iránt. Bár sok esetben

jelentősen nagyobb mennyiségű termék rendelkezésre állásáról gondoskodunk a megnövekedett kereslet okán van, hogy ez is kevésnek bizonyul.

Ezenfelül az ellátási láncban adódó problémák miatt egyes papírtermékekre (pl.: WC-papír, papír zsebkendő), valamint néhány konzervre (pl. őszibarack, csemegeuborka) vezettünk be mennyiségi korlátozást annak érdekében, hogy vásárlóinkat folyamatosan ki tudjuk szolgálni.”

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!