Üzemanyag-utalványokat adna a rászorulóknak a horvát kormány

2022. június 29. – 20:05

frissítve

Másolás

Vágólapra másolva

A horvát kormány szeptembertől kibővítheti energiasegély-csomagját, és a szociálisan leghátrányosabb helyzetűeket üzemanyag-támogatásokkal segítheti, utalványos rendszerben – mondta Andrej Plenkovic horvát kormányfő szerdán, a horvát közszolgálati televíziónak (HRT) adott interjújában. „Nagyon fontos az intézkedések méretre szabása. Nem ugyanaz olyanokat támogatni, akik óriási bevételekkel rendelkeznek, mint akiknek átlagon aluli a fizetése” – fogalmazott.

Az ötlet kidolgozása még folyamatban van, de az üzemanyag-utalványok valószínűleg ugyanúgy működnének majd, mint az energia-utalványok. A kormány április 1-jével 200 kunáról 400 kunára (valamivel több mint 10 ezer forintról 21 ezer forintra) emelte a már meglévő, gázra és áramra is felhasználható energia-utalványok összegét, továbbá a lehetséges felhasználók számát 20 ezerről 82 ezerre növelte.

A rászorulóknak a szociális központokhoz kell beadniuk a kérvényüket, amelyet azok elbírálnak. Miután megkapják a végzést, a kifizetett rezsiszámlával jelentkezhetnek az állami pénzügyi intézetnél (FINA) visszatérítésért.

Horvátországban nem maximálták a kőolajtermékek díjszabását. A horvát kormány ehelyett rögzítette a kereskedői árrést, és ideiglenesen csökkentette a benzin és a gázolaj jövedékiadó-mértékét. Az árak azonban ennek ellenére tovább emelkedtek.

A kormány ezért a múlt héten – az autópályákon forgalmazott üzemanyagok kivételével – két hétre rögzítette az üzemanyagok kiskereskedelmi árát. A rendelet a 95-ös oktánszámú benzinre, valamint a dízelre vonatkozik, a prémium üzemanyagok szabadárasak maradtak mindenhol. Az eurosuper 95 árát 13,50 kunában (710,37 forint), az eurodízelét 13,08 kunában (688,27) határozták meg.

(MTI)

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
EUR 405,09 Ft
USD 361,15 Ft
További élő árfolyamok!